A Sony magyra idő szerint tegnap este tartotta a nagy PlayStation 5-ös online eseményét, aminek keretében nemcsak a gépet leplezték le végre, de ízelítőt adtak a konzolra érkező játékokból is. Mi nagyon megörültünk a kezdésként bejelentett Marvel’s Spider-Man: Miles Morales-nek, azonban kiderült, hogy nem eszik olyan forrón a kását.
Tegye fel a kezét, aki a tegnapi videó láttán azt gondolta, hogy Miles Morales saját Pókember-játékot kap. A miénk a levegőben van, viszont most elég csalódottak vagyunk, ugyanis időközben kiderült, hogy valójában nem egy új részről van szó, hanem a 2018-as Marvel’s Spider-Man kap PlayStation 5-re egy feljavított és kibővített változatot, amiben valamilyen formában a Pókember kosztümbe bújó Miles is játszható karakter lesz.

Magyarán a Marvel’s Spider-Man: Miles Morales valójában csak egy kiegészítő (avagy DLC, ha úgy tetszik), amit eleve tartalmazni fog a korábbi játék felújított, a PlayStation 5 képességeihez igazított verziója. És ezen a ponton már az sem zárható ki, hogy az extra tartalom nemcsak PlayStation 5-re, de PlayStation 4-re is elérhető lesz az idénre ígért megjelenéskor, bár erről egyelőre semmilyen hivatalos információ nem szivárgott ki.
Ami Milest illeti, jelen pillanatban az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a fiatal Pókember egy pár órás kiegészítőben lesz irányítható, és sejtéseink szerint az lesz a legnagyobb eltérés az eredeti játékhoz képest, hogy használhatók lesznek Morales egyedi képességeit: például a láthatatlanná válást, és a kezéből kicsapó kisüléseket. Emellett nagyjából az is biztosnak tűnik, hogy ezúttal téli köntösben, hóval befedve is láthatjuk majd a szabadon bejárható New Yorkot.

Miles Morales már a 2018-as Marvel’s Spider-Manben is felbukkant, de csak mellékszereplőként, még jelmezben sem láthattuk, ugyanakkor már ebben a játékban kiderült, hogy ő is különleges képességekkel rendelkezik, és várható volt, hogy előbb-utóbb valamilyen módon az ő irányítására is lehetőségünk lesz.