A koronavírus-járvány idén nagyon betett a moziknak és a filmgyártóknak, és mivel a mozik a világ legnagyobb részén még mindig nem nyitottak ki, így a filmipar is kénytelen újra és újra módosítani az idén nyárra tervezett filmek premierdátumát. Ez a helyzet a Wonder Woman 1984-gyel is, ami mégsem augusztus 14-én érkezik a filmszínházakba.

Korábban már írtunk arról, hogy mennyi film bemutatója változott meg a pandémia miatt, ám az akkor közölt új premierdátumokat sem lehet készpénznek venni. Legalábbis az alapján semmiképp, hogy a Warner Bros. Stúdió friss bejelentése szerint a legutóbbi változáskor augusztus 14-re datált Wonder Woman 1984 sem fog a mozikba kerülni nyár végén. Az új időpont 2020. október 2., és nagyon reméljük, hogy az ősz közepénél tovább már tényleg nem kell várni az egyik legjobb DC-film folytatására.

A nagysikerű Wonder Woman második részét ezúttal is Patty Jenkins rendezte, a címszerepben Gal Gadot tér vissza, és akármilyen furcsa az első rész fényében, ahol az általa alakított karakter meghalt, a filmben fontos szerepet játszik Chris Pine is, aki ismét Steve Trevorként tér vissza. Fontos szereplők továbbá Kristen Wiig és Pedro Pascal, illetve újra láthatjuk majd Robin Wrightot Antiope, Connie Nelsont pedig Hippolyta szerepében.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!