Azt már tavaly nyár óta tudható, hogy a Netflix élőszereplős sorozatot készít Neil Gaiman ikonikus, Sandman című képregényéből, nemrégiben pedig új információk láttak napvilágot az általunk is nagyon várt sorozattal kapcsolatban.

Bár egy Sandman-adaptáció már évtizedek óta tervben van Hollywoodban, és millió terv született a megfilmesítéséről, végül mindegyik a kispadon végezte – legutóbb például az HBO-ra tervezett feldolgozás, amit állítólag azért dobott a cég, mert túl költséges lett volna a megvalósítása. Neil Gaiman a 2007-es Comic Conon például azt nyilatkozta, hogy inkább ne is készüljön belőle adaptáció, ha nem tudják jól megcsinálni. Éppen ezért reméljük, hogy a Netflix és a Warner Bros. TV közreműködésével készülő, tavaly bejelentett sorozatverzió egyben azt is jelenti, hogy a szerző szerint végre megvalósítható egy minőségi feldolgozás.

A tervezett szériával kapcsolatban jelenleg még nagyon kevés a konkrét információ, de Gaiman annyit már elárult a nagyközönségnek, hogy az adaptáció maximálisan hű marad az eredeti képregényhez. Nemrég pedig ezt azzal egészítette ki, hogy a koronavírus az a széria forgatási terveit is keresztül húzta: a munkálatok idén májusban kezdődtek volna, a járvány miatt viszont mindez dugába dőlt. Gaiman ezen kívül hozzátette, hogy a netflixes adaptációt a modern korhoz igazítják, tehát a történet 2021-ben fog játszódni, ami többek között azt is jelenti, hogy Morpheus nem 70, hanem 105 évnyi rabság után szabadul ki az okkultisták fogságából.

sandman netflix
A Sandman magyar kiadásának egyik borítója. Fotó: Fumax

A fentebb ecsetelt okokból kifolyóan a sorozatnak még nincs premierdátuma, de az például már tudható, hogy a Wonder Woman forgatókönyvéért is felelős Allan Heinberg íróként és showrunnerként vesz részt a produkcióban, Neil Gaiman pedig executive producerként felügyeli a munkálatokat David S. Goyerrel közösen.

Ha pedig valaki nem lenne képben az eredeti művel kapcsolatban, annak jó hír lehet, hogy a Sandman hazánkban is megjelent, méghozzá a Fumax kiadó gondozásában, nagyon igényes kiadásban, így a sorozat érkezéséig (ami 2021 előtt nem várható) bőven van idő pótolni Neil Gaiman igazi klasszikusnak számító munkáját.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!