A The Walking Dead képregények atyja, Robert Kirkman újabb munkáját adaptálta kisképernyőre: az Invincible képregénysorozatból készülő, azonos című animációs sorozatot az Amazon karolta fel, és a jövőre érkező szériához már előzetest is kaptunk. 

Robert Kirman már jó ideje dolgozik azon, hogy mozgókép készüljön az Invincible című, Cory Walkerrel közösen jegyzett képregényéből: eredetileg élőszereplős film volt a terv, de a projektet végül az Amazon vette a szárnyai alá, és animációs formában élhetjük majd át a különleges szuperhősös sztorit, méghozzá 2021-ben, a széria ugyanis jövőre debütál az Amazon Prime streaming szolgáltatás kínálatában.

Az felnőtteknek szánt sorozat főszereplője Mark Grayson (Steven Yeun), akinek szó szerint vérében van a szupererő, hiszen az apja, Nolan Grayson, alias Omni-Man (J.K. Simmons) egy elképesztően erős földönkívüli faj tagja, aki a Viltrum nevű bolygóról érkezett. Mark tehát nem egy közönséges ember, és a tinédzserkori problémái sem merülnek ki a pattanásokban. 17 évesen – ahogy azt apja korábban „megjósolta” – felfedezi, hogy ő is örökölte felmenője szuperképességeket: képes repülni, szinte teljesen sebezhetetlen és rendkívül gyorsan gyógyul. Ennek folyományaként pedig el is nevezi magát Invincible-nek, azaz Legyőzhetetlennek.

Mark Grayson karaktere először a 2002-es Tech Jacket című képregényben tűnt fel, egy évvel később pedig már saját szériát is kapott az Invincible formájában. Kirkman regénye elsöprő kritikai sikert aratott, különlegessége, hogy a Marvel és a DC átlagos szuperhősképregényeihez képest kifejezetten vad és erőszakos, emellett sokszor kifejezetten humoros formában nyúl komolyabb témákhoz, méghozzá úgy, hogy egy percig sem érezzük, hogy a világ nagy igazságait akarnák a nyakunkba zúdítani. Tekintve, hogy Robert Kirkman alkotóként is részt vett az animációs sorozat készítésében, és látva az előzetest, a széria igencsak hűnek a sokszor kifejezetten véres, de mondanivalóban sem szűkülködő alapanyaghoz.

És hiába beszélünk animációs szériáról, így is sztárparádé várja a nézőket: Seth Rogen és J. K. Simmons többek között Sandra Oh, Gillian Jacobs, Andrew Rannells, Zazie Beetz, Mark Hamill, Walton Goggins, Jason Mantzoukas és Mae Whitman keltik életre a karaktereket.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!