Elhunyt Albert Uderzo, a francia Asterix képregények rajzolója és társalkotója, egy hónap híján 93 évet élt.
Az 1927-ben, olasz bevándorlók gyermekeiként született Uderzo legkorábbi rajzai 14 éves korában jelentek meg, 18 évesen pedig már képregényt is rajzolt.
1951-ben ismerkedett meg René Goscinny, képregényrajzolóval aki akkoriban még saját maga rajzolta a képregényeit. Barátok lettek, és elhatározták, hogy együtt fognak dolgozni. Már az első közös próbálkozások is ígéretesek voltak, de nem hoztak áttörést. Aztán 1959-ben lelkes ismerőseik kezdeményezésére részt vettek egy új francia képregénylap indításában. Uderzo és Goscinny ekkor már elismert alkotók voltak, akik szerényen, de meg tudtak élni a képregénykészítésből, és az új, Pilote nevű újság rengeteg energiájukat követelte, mindketten több sorozatot is vittek benne. Közösen csak egyet, amelynek az alapötletét gyakorlatilag pár óra alatt dobták össze: ez volt az Asterix.
A képregény nem mindennapi sikereket ért el és ma már szinte a világ minden pontján ismerik. Rajzfilmadaptációk, sőt élőszereplős filmek is készültek belőle olyan színészek közreműködésével, mint Christian Clavier, Gérard Depardieu, Monica Bellucci, vagy Alain Delon.