A LEGO nyáron érkező készletének hála a valóságban is építhetünk Super Mario pályákat, amin ugyanúgy érméket kell majd gyűjteni, mint a Nintendo rendkívül népszerű videojátékaiban. méghozzá egy különleges Mario figurával.
Korábban már írtunk róla, hogy a LEGO partnerségre léptek a japán Nintendóval, aminek eredményeként még idén megjelenik az első LEGO Super Mario készlet.
A hivatalos bejelentéskor sok minden még nem derült ki a konkrét termékről, de a dán játékgyártó a héten újabb információkat tett elérhetővé: a Mariós szettek augusztus elsején kerülnek a boltokba, méghozzá rögtön három! Egy alapcsomag, amolyan kezdőpálya, amiben benne lesz a speciális Mario figura, és emellé beszerezhető lesz egy kisebb, sivatagi terepes kiegészítő, illetve egy jóval nagyobb, kastélyt formázó készlet, amiben a bajszos főhős egyik legnagyobb ellenfele Bowser is helyet kapott.

De hogyan működik?
A LEGO Super Mario kulcsa a már említett speciális figura, ami jóval nagyobb, mint egy hagyományos minifigura, és sokkal többet tud az apró testvéreinél: a szemeit és a száját kijelzők adják, a mellkasán is található egy képernyő, van rajta hangszóró, a talpába pedig szenzorokat építettek, belül pedig gyorsulásmérő és giroszkóp is található.
A játék lényege pedig nagyjából ugyanaz, mint a videojátékokban: Marióval minél hamarabb el kell jutni a pálya elejéről a végére. A pálya felépítése abszolút ránk van bízva, és nemcsak ellenfeleket pakolhatunk le, de speciális platformokat, és különleges elemeket is, amiket a figura talpán lévő érzékelő felismer. A szenzoroknak hála a rendszer érzékeli, ha sétálunk, ha ugrunk, vagy ha éppen ellenfeleket likvidálunk (itt is rájuk kell ugrani, akár többször is) a figurával, és a kérdőjeles kockákkal interakcióba kerülve itt is extrák (mondjuk egy gomba) üthetik a markunkat – amik meg is jelennek a Mario mellkasára került kijelzőn.
A pályát ráadásul időre kell teljesíteni, és érméket lehet gyűjteni. A speciális, általunk épített platformok használata, a különleges elemek felkeresése, az ellenfelek kiütése mind-mind érméket ér, és a cél az, hogy minél többet gyűjtsünk a pálya teljesítése közben.
Külön mókás, hogy a Mario figura lábán lévő szenzor érzékeli a színeket is: a kék kockák vizet jelentenek, a zöld füvet, a sárga a sivatagot, a piros pedig a lávát. Utóbbihoz érve Mario sérül, szóval ilyenkor jöhet jól egy életerőt adó gomba, a gioszkóp pedig tudja, ha a figura leesik egy platformról, és ahogy a videojátékokban, az itt is ugyanúgy életvesztéssel jár.
Szóval kifejezetten ötletes a rendszer, és bár felnőtt szemmel egy kicsit egyszerűnek tűnhet, de a gyerekek jó eséllyel imádni fogják, hogy saját pályákat építhetnek, úgy, ahogy éppen nekik tetszik, aztán lehet versenyezni a testvérekkel, a barátokkal vagy a szülőkkel, hogy ugyanazon a szakaszon kinek sikerül a legtöbb érmét gyűjtenie. A játék mellé ráadásul egy mobilapp is érkezik, amin keresztül elérhetők lesznek az építési útmutatók és az oktatóvideók is, ráadásul ezen keresztül lesz lehetőség arra, hogy a gyerkőcök másokkal is megosszák, milyen egyedi pályákat hoztak tető alá.
