Ugye mindenki emlékszik az isteni UFO-játékokra, és az örökségüket tovább vivő XCOM-szériára? Utóbbinak végre jön a folytatása, az XCOM: Chimera Squad!
A sztori szerint öt évvel az XCOM 2 eseményei után az emberek, hibridek és idegenek már közösen dolgoznak egy harmonikus civilizáció felépítésén. Ezt a fajokon átívelő kezdeményezést azonban nem minden földlakó támogatja. A megszállás utáni világban a béke mintavárosa, City 31 rejtélyes csoportokkal kerül szembe, amik azzal fenyegetnek, hogy összezúzzák a törékeny szövetséget. A Chimera Squad, egy emberi, hibrid és idegen ügynökökből álló elit alakulat, és a tagoknak együtt dolgozva kell elpusztítani a várost a káosz szélére taszító ismeretlen fenyegetést.
„Az XCOM: Chimera Squad keretében olyan izgalmas lehetőségeket fedezünk fel, amiket úgy éreztünk, hogy még nem dolgoztunk fel az XCOM-univerzumban” mondta Mark Nauta, a Firaxis Games vezető dizájnere.
„Az olyan elemek, mint a Breach mód, az összefésült körrend, és az ügynökök részletes bemutatása forradalmasítani fogja a játékot, miközben megőrzi azt a harci élményt, ami olyan közkedvelté tette az XCOM-sorozatot világszerte.”

Az XCOM: Chimera Squad lehetőségei:
- Egyedi idegen és emberi ügynökök: A tizenegy ügynök mindegyike sajátos személyiséggel és taktikai képességekkel rendelkezik, köztük fajspecifikus támadásokkal, mint például a Viper nyelvcsapásai.
- Különleges és kiegészítő kasztok: Vess be pusztító kombókat és kooperatív akciókat a megfelelő ügynökökkel együttműködve. A küldetések sikere nagyban függhet a megfelelő csapatösszetételtől.
- Újragondolt taktikai összecsapások: A küldetések egy sor diszkrét, robbanékony összecsapásból állnak, így a küzdelmek intenzívek és kiszámíthatatlanok maradnak.
- Breach mód: A játékosok előnyükre fordíthatják a harcteret az új harci fázissal, ami azonnal akcióba lendíti az alakulatokat. Stratégiai szempontok szerint oszthatók el az ügynökök különböző belépési pontokra, és egy sor Breach-specifikus képességgel koordinálható a támadási tervük.
- Összefésült körök: Az automatikus kezdeményező rendszer egy váltakozó körrendbe helyezi az ügynököket és ellenségeiket, új stratégiai lehetőségeket nyitva meg annak függvényében, mit tesz a sorára várakozó egység legközelebb, és melyik egység van épp a legnagyobb veszélyben, mikor ez bekövetkezik.
- Izgalmas stratégiai réteg: A küzdelmeken kívül a játékosoknak egy csúcsmodern főhadiszállás működését kell menedzselniük, priorizálva az elvégzendő feladatok, nyomozások és ügynök megbízások között, miközben fogy az idő: City 31 kerületeiben folyamatosan nő a nyugtalanság, a város egyre közelebb sodródik a totális anarchiához.
Ha további hírekért, érdekességekért iratkozz fel a Facebook oldalunkra!