A Square Enix a 2019-es E3-on rántotta le a leplet a Marvel’s Avengers című videojátékáról, ami akkor meglehetősen vegyes fogadtatásban részesült, köszönhetően az első előzetesnek, ami inkább tűnt egy mobiljáték kedvcsinálójának, mintsem egy 60 dolláros, AAA-kategóriás programnak. Szerencsére a dolgok változnak.

Az E3-as fiaskó óta eltelt közel egy év, rohamosan közeledik a szeptember, mikor a program a boltokba kerül, és a most kiadott új összegző videó alapján a Marvel’s Avengers már sokkal ígéretesebb alkotásnak tűnik, mint tavaly nyáron. A trailer nagy vonalakban felvázolja a sztorit, láthatjuk a népszerű karaktereket, illetve kapunk némi ízelítőt a játékmenetből, a fejlődési lehetőségekből, illetve az egyjátákos és a kooperatív komponensekből.

Hogy a végeredmény milyen lesz, azt még nem tudhatjuk, ugyanakkor ez a videó abszolút meghozta a kedvünket a játékhoz, így már nemcsak azért várjuk az őszt, mert addigra remélhetőleg túl leszünk a koronavírus-járványon, de azért is, mert a boltokba kerül a Marvel’s Avengers. Egészen pontosan szeptember 4-én, PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

És ha már Bosszúállók, tudtad, hogy a Marvel ingyen ad egy tucat remek képregényt?