Az egész világot érintő koronavírus-járvány hatására megváltozott az életünk: bezártak a mozik, a boltok nagy része, az emberek az idejük jelentős részét a saját otthonaikban töltik, és a tévéműsorok sem úgy készülnek, mint pár hónappal ezelőtt. Stephen Colbert például otthonról vezeti a The Late Show című műsorát, és videochaten keresztül beszélget a sztárokkal. Daniel Radcliffe így mutatta meg, hogy milyen LEGO készleteket épít az önkéntes karanténban, Cate Blanchett pedig elárulta, hogy melyik kelléket vitte haza a Thor: Ragnarok forgatásáról. Nyilván a legmenőbbet.
A műsorban a showman és a színésznő könnyed beszélgetése során egy ponton arra terelődik a szó, hogy Blanchett a gyerekek távollétében nekiállt rendezkedni a padláson, hogy megtalálja a Gyűrűk Ura– és A hobbit-filmekben viselt tünde füleit – de hiába. Ugyanakkor büszkén mutatja Colbertnek, hogy rábukkant Tauriel harci tőrjeire, amit a karaktert alakító Evangeline Lilly helyett ő vitt haza A hobbit: Az öt sereg csatája forgatásáról.
És ez még csak a kezdet, hamar kiderül, hogy Blanchett előszeretettel tartja meg a filmes kelléket, és ezt be is bizonyítja, mikor pár pillanattal később szóba hoz egy másik filmet is.
„Tudtad, hogy a Thor-film forgatása le lett állítva Ausztráliában? Semmi köze nincs a COVID-19 vírushoz. Azért történt, mert nálam van a kalapács” – mondja a műsorvezetőnek, majd a kamera látószögén kívülről egyszer csak előhúzza Thor kalapácsát.
„Itt van velem Mjölnir. És nézd milyen könnyű megemelni!”
Blanchett viccelődés közben természetesen a készülő negyedik részre utal, az ismét Taiki Waititi rendezésében készülő Thor: Love and Thunderre, ami az eredeti tervek szerint tényleg idén forgott volna Ausztráliában, de a koronavírus egy időre ennek a projektnek is betett.
A filmben jó eséllyel a színésznő ugyan nem fog feltűnni, hiszen a karaktere – elméletileg – csúfos véget ért a Ragnarok fináléjában, ugyanakkor a következő Thor így sem fog hiányt szenvedni erős női karakterekben, hiszen Valkűr szerepében visszatér Tessa Thompson, Natalie Portman pedig valamilyen formában Thorrá fog alakulni. Alig várjuk, hogy láthassuk!