A Batman: Fehér Lovag (Batman: White Knight) egyáltalán nem számít új képregénynek, de a Fumax Kiadó jóvoltából év eleje óta végre már magyarul is olvasható, ezért az eredeti megjelenést követően újra elővettük, és továbbra is azon véleményen vagyunk, hogy ez az egyik legjobb történet az utóbbi évekből a Sötét Lovaggal a főszerepben.
A Fehér Lovag szinte teljes egészében Sean Murphy munkája, hiszen egyaránt ő felelt a rajzokért és a történetért is, egyedül az oldalak színezését végezte más, méghozzá Matt Hollingsworth, aki a sorozat borítóinak elkészítésében is közreműködött. Murphy alkotása nem része a tágabb értelemben vett Batman-kánonnak, egyike a rengeteg alternatív Sötét Lovag sztorinak, ami eredetileg egy nyolc részes minisorozat formájában látott napvilágot még 2017/2018-ban. Az igencsak egyedi történet folytatása (Batman: Curse of the White Kinght) most tart a nyolcadik részénél, a Fumax Kiadónak hála pedig már magyarul is olvasható a Fehér Lovag, méghozzá egy gyűjteményes, keménykötésű kiadvány formájában.
Batman: Fehér Lovag
Murphy munkája már csak azért sem lehet a hivatalos történetfolyam része, mert a szerző meglehetősen szabadon nyúlt a Batman-mítoszhoz, és annak egyes elemeihez. Itt például Jason Todd volt az első Robin, csak utána érkezett Dick Grayson, Mr. Freeze is egész másképp jelenik meg a történetben, mint ahogy azt nagy általánosságban megszokhattuk, és a Wayne-famíliáról is olyan részletek derülnek ki, amik ütköznek az elfogadott kánonnal. Ezzel ugyanakkor semmi baj nincs, hiszen részben pont ennek a szerzői szabadságnak köszönhető, hogy a Fehér Lovag egyedi és lebilincselő lett.
A történet egyik legnagyobb erénye ugyanakkor, hogy bár Batman és Joker ezerszer látott, milliószor körbejárt kapcsolata adja a történet magját, de olyan módon, ahogy korábban talán még sosem láthattuk. Idén nyolcvan éve, hogy a gyilkos bohóc figurája felbukkant, de Murphy még ennyi idő után is képes újat mutatni: Batman nemezise kigyógyul az elmebajából, bíróságon felel tetteiért, és jó útra térve igyekszik nemcsak a korábbi bűneit jóvá tenni, de Gotham városát is igyekszik megvédeni – méghozzá a Sötét Lovagtól.
A szerepek felcserélése persze nem új trükk a képregények világában, de ez a sztori sokkal többet nyújt, mint elsőre gondolnánk. A fordulatok folyamatosan fenntartják az olvasó érdeklődését, mindig történik valami, ami tovább árnyalja az összképet, és Murphy mindezt nyakon önti a Batman-mitológia számos ismert elemével. Rengeteg ismert karakter része a történetnek, a szerzőnek még arra is volt energiája, hogy egy újat kreáljon, és a kellően szövevényes történet pedig sokszor egészen mély rétegeket kapargat. A közel 230 oldalon hömpölygő sztori során nem egyszer átértékelődik a jó és a rossz fogalma, ahogy az is, hol van az a határ, amit még át lehet lépni a jó ügy érdekében.
Batman és Joker elválaszthatatlan mivoltát illetően Murphy ugyan nem tud sok újat mondani (bár elhangzanak egészen érdekes szavak), ugyanakkor nagyon ügyesen mutat rá a sztori során, hogy a két karakter valójában mennyire hasonlít egymásra. A szerző olykor még azt is képes elhitetni az olvasóval, hogy tényleg Batman lett a rosszfiú, és Joker őrületét is úgy használja, ahogy korábban csak nagyon kevesen. És ez még nem minden, hiszen a szuperhősök és szupergonoszok mellett jut hely némi társadalomkritikának, napjaink problémái szépen beépülnek a cselekménybe, ráadásul Murphy olyan kérdéseket is feltesz a Sötét Lovaggal kapcsolatban, ami minden józan gondolkodású olvasóban felmerült már az évek során, viszont az átlag Batman-képregények csak ritkán foglalkoznak vele.

Az pedig már csak hab a tortán, hogy a mellékszereplők sincsenek elhanyagolva: Batman és Gordon szövetségének sosem látott kihívásokat kell kiállnia, Mr. Freeze tragédiáját is új megközelítésből kapjuk meg, és imádtuk Dr. Harleen Frances Quinzel minden egyes pillanatát. Harley figurája nélkül a Fehér Lovag sokkal vérszegényebb lenne, és talán nem túlzás azt állítani, hogy – a főszereplésével készült köteteken kívül – talán még senki nem nyúlt olyan érzékenyen ehhez a szereplőhöz, mint Murphy. Aki még azt is képes volt értékelhetően és nagyon ügyesen beleszőni a történetbe, hogy mennyire nem rajong a Margot Robbie által életre keltett, a DC filmes univerzumában feltűnő Harley Quinnért.
És nem csak egy ilyen kikacsintás kapott helyet a történetben: a Fehér Lovag bővelkedik az utalásokban, elég csak megfigyelni, hogy hány, mára klasszikusnak mondható Batmobile bukkan fel valamilyen formában a képregény lapjain.
Nem szabad kihagyni
A Fehér Lovag ráadásul nemcsak a történet szempontjából kiváló, de vizuálisan is. Murphy kissé szögletes stílusa elképesztően jól áll ennek a történetnek, a karakterek a paneleken szó szerint életre kelnek, a rajzok nemcsak részletesek, de tökéletesen adják vissza az érzelmeket, legyen szó akár az intim pillanatokról, vagy a több karaktert felvonultató, kifejezetten látványos akciójelenetekről. És akkor az író/rajzoló egész oldalt kitöltő, komplett sztorikat egy hatalmas képként elmesélő megoldásairól még nem is beszéltünk.
Mindezt pedig csak tetézi, hogy a Fumax Kiadó minden szempontból minőségi kiadványként nyújtja át számunkra ezt a tényleg lebilincselő, gyönyörűen megrajzolt és kifejezetten hangulatosan színezett történetet. Többek között ezért sem túlzás azt mondani, hogy ha csak egy Batman-kötetet olvasol el idén, akkor feltétlenül ez legyen az.

És ha mindez nem lett volna elég meggyőző, akkor jó ha tudjátok, hogy a DC legújabb akciójának köszönhetően a Fehér Lovag első része ingyen elolvasható (angolul), és ez alapján már bárki el tudja dönteni, hogy kíváncsi-e a teljes sztorira, vagy sem.