Feltehetően már ti is hallottatok arról a városi legendáról, amikor egy gyilkos fiatal párokat lesett ki, majd gyilkolt meg az éj leple alatt. És talán azt is tudjátok, hogy némely városi legendának van igazságalapja – ilyen a cikkünkben szereplő történet is

Több, mint hetven évvel ezelőtt Texarkana kisvárosát örökre megbélyegezte egy maszkos gyilkos, aki később a filmipart is több ízben megihlette.

Megoldatlan gyilkosságsorozat

A valóság olykor sokkal rémisztőbb tud lenni bármilyen horrornál. A párokat gyilkoló szörnyeteg legendáját ihlető események tekintetében sincs ez másképp, hiszen az Egyesült Államok egyik legszörnyűbb megoldatlan sorozatgyilkossága húzódik a háttérben.

A gyilkos első támadásának áldozatai a 17 éves Polly Ann Moore és barátja, a 29 éves Griffin voltak. Holttesteikre a Szerelmesek sétányán, a férfi autójában bukkantak rá 1946. március 24-én, egy esős vasárnap reggelen. Mindkettőjüket hátulról lőtték le, és az is kiderült, hogy a lányt a kocsin kívül megerőszakolták, testét pedig ezután helyezték vissza a járműbe. Az ismeretlen ezt követően még három alkalommal csapott le: 10 hét alatt 5 embert ölt meg, hármat pedig súlyosan megsebesített.

Forrás: Meetup

Amikor a lapok először írtak az esetről, még nem adtak nevet a gyilkosnak, később azonban már Fantomként hivatkoztak rá. Mivel a gyilkosságoknak köze volt a holdálláshoz, az ügy Holdfény gyilkosságok néven került be a köztudatba. A hatóságok fő gyanúsítottja Youel Swinney volt, egy autótolvaj, aki viszont élete végéig tagadta, hogy köze lenne a gyilkosságokhoz, felesége szerint azonban ő volt a maszkos rém. Az ügy megoldatlan maradt, a tettest sohasem sikerült kézre keríteni.

A texasi kisváros lakóit annyira megrázták a történtek, hogy kijárási tilalmat rendeltek el, néhány lakos pedig csapdát is állított a gyilkosnak. Két túlélő 180 cm magas férfiként írta le a támadót, aki fejére fehér zsákot húzott, szájának és szemének pedig lyukat vágott.

Forrás: Cinegore

A városi legenda kialakulása

Napjainkban, mikor már nem születnek népmesék, és túl sokat tudunk ahhoz, hogy higgyünk a hiedelmekben, szükség van valamire, ami kitöltik a régi történetek után keletkezett űrt. Erre szolgáltak/szolgálnak napjainkban a technomítoszok, azaz a városi legendák, amelyek talán csak modernségükben különböznek elődeiktől. Egyrészt riogató hatással is bírnak, másrészt ennek az ellentettje is igaz: különlegesebbé, ezáltal pedig vonzóbbá teszik az események helyszínét.

Városi legendává vált a Fantom is, aki a Szerelmesek sétányán szedte áldozatait a texasi kisvárosban. Az 50-es években gyakorta riogatták a legenda alapjául szolgáló Fantommal a kocsikázni induló fiatalokat, akik előszeretettel bújtak el kietlen erdőkben szerelmeskedni.

A városi legenda életre kel

A texasi városka emlékezetében máig erősen élnek a történtek. Az 1976-ban készült filmet, amely a gyilkosságsorozatot dolgozza fel, minden év októberében (Halloween éjszakájához közel) levetítik. Sőt vadabb elméletek szerint a Fantom ihlette a filmtörténet egyik legtermékenyebb sorozatgyilkosát, a Péntek 13-sorozat Jasonjét is – sokan legalábbis erre következtetnek abból, hogy a rém zsákkal a fején szerepelt az 1982-es második részben.

A város, amely rettegett a naplementétől (1976)/ Rettegés alkonyat után (2014) Forrás: Cinegore

Ha pedig már városi legendák, akkor érdekességképpen mindenképpen megemlítenénk a legendás horroríró Clive Barker The Forbidden novelláján alapuló Kampókéz című filmet. A Bernard Rose által rendezett film (1992), egy modern korba helyezett gótikus történet, a következő elgondolással: ha a tükör előtt állva ötször kimondják Kampókéz (eredetiben Candyman) nevét, akkor a rém megjelenik az idéző mögött és megöli.

A történet szerint Helen végzős egyetemistaként a nagyvárosi legendákból írja a diplomamunkáját, amely kapcsán rábukkan Kampókéz történetére. A kaszaboló gyilkos rémtettei felkeltik a lány érdeklődését, ám nem hisz a mítoszban, miszerint, ha a tükör előtt állva ötször kimondja Kampókéz nevét, az megjelenik előtte…

A Kampókéz több városi legendát is összemos: a tükör előtt kántálás félelme például egyértelműen Bloody Mary legendájából ered. Ez utóbbit nem is részleteznénk, mivel egy későbbi cikkünkben alaposabban is a legenda nyomába eredünk.

kampókéz
Kampókéz 1992 óta benn van a köztudatban. Fotó: TriStar Pictures

Ha pedig már Kampókéz, jó ha tudjátok, hogy az 1992-es filmből idén feldolgozás készül, ami az alkotók ígérete szerint nem sima remake lesz, hanem egyfajta újragondolása a legendának. Jordan Peele (Get Out, Us) a producer, úgyhogy igen erős elvárásokkal tekintünk elébe.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!