Hans Andersen neve hallatán legtöbbünknek valamelyik közismert mese ugrik be, ugyanakkor sokan nem tudják, hogy a dán író klasszikusai sokszor jócskán eltérnek a mindenki által látott, rendkívül népszerű Disney adaptációktól. Tudtad például, hogy a kis hableány eredetileg öngyilkos lett, az Elzát ihlető Hókirálynőt pedig egy elképesztően rideg teremtésnek alkotta meg a hátborzongató mesék királya?
Ugyan a Disney feldolgozásokban bőven akad konfliktus, de a jó végül győzedelmeskedik, a rossz pedig elnyeri méltó büntetését. Eredetileg viszont nem mindig volt ez így, hiszen a feldolgozások jelentősen eltérnek azoktól a történetektől, amiket Hans Andersen papírra vetett: az író sokszor meglepő realizmussal tálalta meséit, néhol kifejezetten borzalmas sorsot kanyarítva a szereplőknek. Cikkünkben három történetet gyűjtöttünk össze, ebből kettőnél a Disney jelentősen megváltoztatta az eredeti sztorit, hogy azok a cég által képviselt családbarát formában kerülhessenek a nézők elé.
Kis hableány
Jó eséllyel nincs olyan ember, aki ne látta volna a Disney-rajzfilmet, amiben a sellő Ariel és Eric, a herceg egymásra találnak, majd boldog élnek, amíg meg nem halnak. A rajzfilm alapjául szolgáló Andersen mese az 1830-as években jelent meg, és simán elmenne horrornak is. Az író lelketlen lényekként ábrázolja a sellőket, viszont ha találkoznak a megfelelő emberrel, aki megtölti belsejüket melegséggel, felébredhet bennük a lélek.
Az eredeti mese és a rajzfilm kezdő szálai szinte pontról pontra megegyeznek: a hableány – aki Andersennél mindvégig névtelen – megmenti a herceget a vízbe fulladástól, és fellángolnak az érzelmek. A férfi a halálközeli állapotból eszmélve szem elől veszti megmentőjét, később egy másik lányt vesz el feleségül, és sosem derül ki, hogy a sellő mentette ki a halál torkából.
És ez még nem minden: az írott verzióban a hableány a némaságnál sokkal súlyosabb árat fizet a lábaiért cserébe. Az Andersen-alku lényege, hogy a sellőnek az emberi alakért cserébe kivájják a nyelvét, sőt a kapott lábai is iszonyatosan fájnak és véreznek, pont mintha késpengéken járna. Mivel a herceg nagyon szereti nézni, ahogy a lány táncol – mit sem sejtve a sellő fájdalmáról – többször is táncra kéri. Amikor a herceg végül mással lép frigyre, a hableánynak megszakad a szíve. Ám itt még mindig nincs vége a történetnek, ugyanis a sellőlány testvérei a hosszú hajukért cserébe egy kést kapnak a boszorkánytól, amit a hableánynak adnak. Ha a sellő a kapott késsel leszúrja szerelmét, és annak vére a lábára csöppen, akkor megszűnik a kínzó varázslat.
A főhős viszont nem képes erre, így hajnalhasadáskor a habokba veti magát, öngyilkos lesz. A hableány elnevezés így nem véletlen, hiszen a sellőlány teste tajtékká változik, de a lelke nem vész el a semmiben, hanem felemelkedik. Ami valahol pozitív befejezés, de koránt sem az a happy end, amit a Disney alkotói írtak Andersen tragikus hősének.
Hókirálynő
Andersen valaha írt leghosszabb meséje A Hókirálynő, amely a kicsik és nagyok által egyaránt körülrajongott Jégvarázs alapjául szolgált. Az egész estés animációs film persze ezen esetben is jelentősen eltér az eredeti műtől. Az Elza katakterét ihlető Hókirálynő egy kifejezetten rideg nőszemély, akinek a hatalmától rettegnek az emberek.
Az eredeti történet szerint egy gonosz manó – aki maga az ördög – készít egy tükröt, ami a jó dolgokat kicsinyítve, a rosszakat pedig nagyítva mutatja. A manó körbehordozza a türköt a Hókirálynő birodalmában, de véletlenül leejti, és az emberekre hullva szilánkokra törik: kinek a szívébe, kinek a szemébe szúródik bele. Így jár Kay is, aki ezek után csak a rosszat látja mindenben, elutasító lesz mindenkivel, és egy zord téli napon szánkóját a Hókirálynő hintója után kötve elmegy vele, és elfelejti korábbi életét.
Gyermekkori barátja, Gerda ebbe viszont nem nyugszik bele, és a fiú után indul, hogy kiszabadítsa: a lányt útja során emberek, állatok és növények segítik vagy éppen akadályozzák. Végül nagy viszontagságok árán, de eléri a Hókirálynő palotáját, ahol könnyeivel kimossa a szilánkot a fiú szívéből, így Kay újra emlékezni kezd, és boldogan térhetnek haza.
Az Elzát ihlető Hókirálynő Andersen meséjében egy rideg antihős, nem sokban hasonlít a Disney jóval szimpatikusabb jéghercegnőjére. És nemcsak a Hókirálynő karaktere alakult át teljesen, hiszen az eredetiben megjelenő Kay és Gerda párosa a népszerű animációs filmben Anna és Elza kapcsolatához adják az alapot. A Jégvarázs hatalmas sikerét látva ugyan indokoltnak tűnnek a változások, ugyanakkor érdemes elolvasni az eredeti mesét is, már csak azért is, hogy világos legyen, mekkora változáson esett át ez eredeti történet.
A rendíthetetlen ólomkatona
A rendíthetetlen ólomkatona az előző két történettel ellentétben nem kapott egész estés rajzfilmet a Disney stúdiótól, bár a Fantázia 2000-ben feltűnik az állhatatos ólomkatona története. Andersen sztorijának féllábú ólomkatonája már a mese kezdetén szimpatikussá válik, együtt érzünk vele és szurkolunk neki. Az ólomkatona egy kisfiú tulajdona, aki a hiányosságai ellenére is meglehetősen merész célt tűz ki maga elé: meg akarja hódítani a papírbalerina szívét, aki a szomszédos papírmasé kastély lakója.
A féllábú katona nehéz helyzetből indul, és a történet során a helyzete csak egyre rosszabb lesz: tisztázatlan körülmények miatt kiesik az ablakon, így már a veszélyes külvilágból kell visszaküzdeni magát a balerina közelébe. Egy gyerekek által készített papírhajón egyensúlyozza vissza magát a csatornán keresztül, ahol egy veszedelmes patkány állja útját. A hősiesen harc hevében egy hal gyomrában köt ki, amit kifognak, így hősünk egy halpiacra kerül, majd csodával határos módon – a hal gyomrában utazva- ugyanahhoz a családhoz kerül vissza, ahol szíve választottja lakik.
Andersen ezen meséje közel tökéletes alap lehetne egy Disney-rajzfilmhez, de a happy end itt is elmarad: amikor a katona és a balerina újra találkoznak, hogy boldogan éljenek, míg meg nem halnak, a sors csúnyán közbeszól. A játékok kis gazdája minden különösebb ok nélkül a tűzforró kályhába hajítja a katonát, egy gonosz fuvallat pedig a papírbalerinát is utána röpíti. Míg az ólomkatona szép lassan olvad el, szerelme nagy lánggal, gyorsan válik a tűz martalékává. Hősünkből nem marad más, csak egy picinyke ólomszív.
Az ólomkatona történeténél már csak a mondanivalója nyomasztóbb: hiába a küzdelem és a kitartás, az élet vége sokszor az értelmetlen halál. Andersen ezen meséje vérbeli tragédia: hogy gyerekeknek való-e, azon sokat lehet vitatkozni, azzal viszont jó eséllyel mindenki egyet ért, hogy Andersen meséinél egyedibbet csak kevesen alkottak.
