A tavasz vége izgalmas időszak a LEGO rajongói számára, hiszen általában ilyenkor lepleződnek le a nyár folyamán érkező új szettek. A Harry Potter tematika friss készleteiről már írtunk, most pedig egy szuperhősös készleten akadt meg a szemünk, de az érzéseink meglehetősen vegyesek az új LEGO Helicarrier láttán.

A Helicarrier évtizedek óta a Marvel Univerzum ikonikus járműve, a S.H.I.E.L.D. repülő bázisa, ami filmen először a 2012-es Bosszúállókban tette tiszteletét, majd felbukkant az Amerika Kapitány: A tél katonájában és a Bosszúállók: Ultron korában is. A LEGO először 2015-ben, 76042 kódszámmal készített belőle egy lenyűgöző és hatalmas készletet: 5,3 kg, 2964 elem, összesen 17 figura, és az eredetit nagyszerűen visszaadó végeredmény, ami 58 cm hosszú, 48 cm széles és közel 19 cm magas. Máig a gyűjteményünk egyik legszebb darabja.

lego helicarrier
2015-ben elég menőt alkotott a LEGO. Fotó: LEGO Csoport

Az újabb LEGO Helicarrierre öt évet kellett várni, valamikor idén nyáron kerül forgalomba, de ha egészen őszinték akarunk lenni, akkor egyáltalán nem ájultunk el tőle. Sőt. Az persze érthető, hogy a dán játékgyártó nem akart ismét egy főleg felnőtteknek szóló, 100 ezer forintnál is többe kerülő szettel előállni, de a 76153-as számú, Avengers Helicarrier esetében még úgy is kilóg a lóláb, hogy nem a gyűjtőknek, hanem gyerekeknek, kifejezetten játékra szánt készlet.

A gép a formáját tekintve ugyan próbál hasonlítani a filmekben látott Helicarrierre, de a játszhatóság érdekében rengeteg olyan részlet került rá, ami teljesen felborítja az arányokat. A gyerekek jelentős részét jó eséllyel persze nem fogja zavarni, hogy a minifigurákhoz képest az egész jármű alig nagyobb, mint egy sima hajó, de felnőtt szemmel nem jó értelemben komikus a fedélzet felét elfoglaló repülő, és hajótest közepére szerelt ágyú.

új LEGO helicarrier
De fura Helicarrier. Fotó: LEGO Csoport

A forgatható propellerek és az orrban található parancsnoki híd ugyan jól néznek ki, de az egészet egyben vizsgálva mindig az a végeredmény, hogy az összenyomott hajótestet látva grimaszba rándul az arcunk. Főleg azért, mert a Marvel szuperhősös készletek között, főleg a 2010-es évek első felében, azért bőven akadtak jól megtervezett, pofás, de játékra is alkalmas szettek, így a magunk részéről biztosak vagyunk benne, hogy a Helicarrier is megvalósítható lett volna olyan formában, ami nem ilyen bumfordi, és egyszerre elégíti ki a felnőtt gyűjtők és a játszani vágyó gyerekek igényeit.

Emellé jön még az is, hogy bár dicséretes a minifigurák felhozatala, azt kicsit érthetetlennek tartjuk, hogy a nyolc minifigurából miért csak kettő rosszfiú (A.I.M. Agent, MODOK). A hősök között főleg a cserélhető fejjel érkező Marvel Kapitány és a kellően marcona Hadigép emelkedik a felhozatalból, Thor, Vasember, Nick Fury és Fekete Özvegy azért ennyi év után még a változások ellenére sem dobogtatták meg különösebben a szívünket.

új lego helicarrier
Hat szuperhős jut két rosszfiúra. Fotó: LEGO Csoport

Végső értékelést persze csak akkor mondanánk, ha már láttuk összerakva, közvetlen közelről ezt a készletet, de így a képek alapján kihagyott ziccernek érezzük a LEGO új Helicarrier szettjét, amit jó eséllyel nem is fogunk megvásárolni a gyűjteményünkbe.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!