Mi lesz velünk a halál után? Van pokol és mennyország? Ha igen, akkor mi hova kerülünk, és ezt ki dönti majd el? Az elmúlt évek egyik legeredetibb vígjátéksorozata, a The Good Place ezekre a kérdésekre keresi a választ, okosan, egész mély rétegeket érintve, minden percében szórakoztatóan.
Négy évaddal a háta mögött idén februárban fejeződött be a The Good Place című sorozat, ami hazánkban a Netflix kínálatában érhető el, nem mellesleg olyan széria, ami napjaink sorozatdömpingjében is tudott újat mutatni a közönségnek. A bő 20 perces epizódok pont elegendőek ahhoz, hogy egy könnyed ebéd vagy vacsora mellé elindítsunk őket. Mi pont így tettünk, néhány nap alatt ledaráltuk az egészet, és nem bántuk meg!
És hogy miről szól a sorozat? A történet ott kezdődik, ahol a legtöbb rosszul végződő sztori befejeződik: Eleanor Shellstrop (Kristen Bell alakításában) egy banális balesetet követően különös helyen találja magát, miközben fogalma sincs mi történt vele. Egy váróteremben üldögél, aztán felbukkan egy kedves úriember, Michael (Ted Danson), aki behívja az irodájába, majd közli vele: Eleanor tulajdonképpen meghalt, és most már a mennyben jó helyen van.
A kezdeti sokk után Eleanor meggyőződése, hogy egy névrokona helyett került a mennyországba. A korántsem mintaéletű lány igyekszik meghúzni magát, ám idővel furcsa anomáliák jelennek meg körülötte: repülő óriás garnélák, zsiráfok és méhecske ruhába öltözött emberek lepik el az utcákat. A különös események közepette hősünk megismerkedik a jó hely néhány további lakójával is: a könyvmoly filozófiaprofesszorral Chidivel (William Jackson Harper), a előkelő származású, sznob Tahanival (Jameela Jamil) és a különös, néma szerzetessel (Manny Jacinto).
Cikkünkben nem szeretnénk spoileres kibeszélőt indítani, ezért itt be is fejeznénk a cselekmény további taglalását, legyen elég annyi, hogy a széria számos meglepetést kínál, a kifejezetten vicces pillanatai ellenére is gondolatébresztő a mondanivalója, amit az alkotók egy bámulatosan okos és szórakoztató túlvilági kalandtúrába csomagoltak. Ez egyébként nem is olyan meglepő, hiszen a sorozat atyja, Michael Schur korábban olyan ikonikus sorozatokat tett le az asztalra, mint The Office (A hivatal) vagy a Parks and Recreations (Városfejlesztési osztály).
A The Good Place egyik legnagyobb érdeme, hogy remekül határolódik el attól, ahogy a mitológiák és vallások mutatják be a halál utáni életet, egyedi, végletekig szórakoztató túlvilágot alkotva. A készítők nem bonyolódtak bele a dogmatikus kérdésekbe, ehelyett egy bürokráciától fuldokló rendszer mintapéldáját kapjuk vissza a képernyőn. Az alapkoncepció parádés, és a készítők az egész sorozat lényegét adó nagy átverés leleplezését követően sem szűkölködtek kreatív megoldásokban, így a széria mind a négy évada üdítően szórakoztatóra sikeredett.
Fontos ugyanakkor, hogy senkit ne tévesszen meg a sitcomokra jellemző könnyed cselekmény, ugyanis a The Good Place a szórakoztató mivolta mellett, a felszín alatt egy kifejezetten komoly sorozat, ami olykor pillanatok alatt képes letörölni a mosolyt az arcunkról. Néhol kifejezetten fajsúlyos kitekintés az élet és az elmúlás témájára, sőt olykor-olykor, teljesen szórakoztató formában a filozófia komplex kérdéseiben is elmerülhet az arra nyitott néző.
