A Rick és Morty társkészítője ezúttal az emberek társadalmában boldogulni kívánó földönkívüli család történetével evez új vizekre. A Solar Opposites ismerős humorral állít görbe tükröt az amerikai fogyasztói társadalom elé. A nem éppen visszafogott stílusban tálalt, és morális kérdéseket is feszegető szériát mi tutira nem hagyjuk ki.
A napokban jöttünk az új hírrel, miszerint a döcögősen indult Rick és Morty negyedik évada májusban végre folytatódik. A népszerű animációs sorozat társalkotója Justin Roiland, akinek szintén májusban debütál az új alkotása, a Solar Opposites, ami egyes rosszmájú feltételezések szerint közrejátszhatott a Rick és Morty csúszásában.
Az új sorozatot Roiland le se tagadhatná, hiszen az előzetes alapján szemernyivel sem lesz épelméjűbb, mint a részeges tudós és unokája kalandjait bemutató felnőtteknek szánt animációs széria. Az elszánt ötleteknek teret adó új sorozatban egy földönkívüli családdal ismerkedhetünk meg, akik a jobb élet reményében Amerika középső régiójában telepednek le. Az űrlények nagyon nem értenek egyet abban, hogy a Föld borzalmas avagy nagyszerű hely, hiszen míg Korvo és Yumyulack a szennyezést és a globalizáció miatt kialakult túlzott fogyasztást látja, addig Jeese és Terry odavan az emberi fajért.
A szintén felnőtteknek szánt sci-fi animációs sorozat rögtön teljes évaddal debütál a Hulun, méghozzá május 8-án, úgyhogy nem kell sokat várni a kezdésre, és az újraindult Rick és Morty mellett a Solar Opposites-et is érdemes lesz követni mindenkinek.