Nem túlzás azt állítani, hogy a Harry Potter-filmek legalább olyan népszerűek, mint az alapjukul szolgáló könyvsorozat. Ennek egyik oka, hogy a rendezők hűek maradtak a regények hangulatához és – amennyire lehetett – ragaszkodtak a J.K. Rowling által megálmodott történethez. A mozivásznon minden főbb karakter és cselekmény szinte minden fontos része megjelent, ám a készítők számos érdekes részletet és szereplőt kénytelenek voltak mellőzni.
Legutóbb tíz olyan dologról írtunk, amiket csak azok ismerhetnek, akik nemcsak a Harry Potter-filmeket látták, de a regényeket is olvasták, most pedig hat olyan karakter következik, akiket szintén csak a könyvekben bukkantak fel, de mi szívesen láttunk volna őket a vásznon is.
Charlie Weasley
Bár a filmekben jó pár Weasley csemete tiszteletét tette, de a könyvek szerint Arthurnak és Mollynak összesen hét gyermeke van: Bill, Charlie, Percy, Fred, George, Ron és Ginny.
A hét kötetes történetben főként az öt fiatalabb testvérnek van nagyobb szerepe, de a két legidősebb fivér is fel-felbukkan a regényekben. A filmekben végül Bill karaktere is megjelenik a Halál ereklyéi első és második részében, de Charlie csupán a család egyiptomi nyaralását megörökítő újságcikkben látható egy fotó erejéig a Harry Potter és az azkabani fogolyban.
Annak ellenére, hogy a mozivásznon nem találkozhattunk vele, pár dolgot érdemes tudni Charlie Weasleyről is. Diákként prefektus és a kviddics csapat kapitánya volt, a tanulmányai befejezése után övé lett az egyik legmenőbb hivatás: sárkányokkal foglalkozott Romániában. A bölcsek kövében hozzá küldik el Hagrid bébisárkányát, Norbertet és a Tűz Serlegében ő is egyike a Trimágus Tusa első próbájához szükséges sárkányokat felügyelő varázslóknak. Mindemellett tagja volt a Főnix Rendjének és részt vett a Roxforti csatában is, így mindenképp megérdemelte volna, hogy megjelenjen a filmekben is.
Hóborc
Hóborc nem más, mint a Roxfort állandóan csínytevésre kész kopogószelleme, aki sűrűn okozott kisebb-nagyobb kellemetlenséget a diákoknak és a tanároknak, nem is említve Fricst, aki legnagyobb ellenségének tekintette a káoszra törekvő kísértetet. Hóborc hiába jelenik meg számtalan alkalommal a könyvekben, a cselekmény szempontjából nem túl jelentős szereplő, így nem csoda, hogy nem kapott szerepet a filmekben, illetve ebben közre játszhatott az is, hogy a megjelenítéséhez szükséges speciális effektek valószínűleg jó sok pénzt és időt vettek volna igénybe – hiánya azért érezhető, hiszen a mozgóképes Roxfort nem az igazi nélküle.
Neville szülei
Frank és Alice Longbottom nevét többször is említik a filmekben, ám a könyvekben jóval több információt kaphattunk róluk. A moziban mindössze annyit tudtunk meg róluk, hogy tagjai voltak az első Főnix Rendjének, és Bellatrix Lestrange több halálfalóval együtt megkínozta őket a tiltott Cruciatus átokkal. Habár a film azt az érzést kelti, hogy meghaltak, az ötödik könyvből kiderül, hogy ez koránt sincs így. A filmből kimaradt, hogy a Voldemort kígyója által súlyosan megsebesített Arthur Weasley kórházába kerül és meglátogatja őt a családja, valamint Harry és Hermione. Itt találkoznak Neville-lel, aki a szüleihez érkezik a nagymamájával, és a trió ekkor ismeri meg a fiú szüleinek szomorú sorsát. Frank és Alice olyan súlyosan sérültek a kínzások során, hogy állandó lakói a kórháznak, és noha életben maradtak, csupán árnyai régi önmaguknak: még a saját gyermeküket sem ismerik fel.
Az Egyesült Királyság miniszterelnöke
Amennyire meglepő, pont annyira szórakoztató olvasni a Félvér herceg első fejezetét, amiben a mit sem sejtő mugli miniszterelnök először találkozik a mágiaügyi miniszterrel, akitől értesül a varázsvilág létezésével. Érdekes lett volna látni a könyvsorozat egyetlen, mugli szemszögből íródott és felettébb humoros jelenetét a vásznon is, de nem csodáljuk azt sem, hogy a rendező inkább a meglehetősen drámai hídrombolós filmkezdést választotta.
Teddy Lupin
Teddy Lupin nem más, mint Remus Lupin és Nymphadora Tonks fia, aki szintén teljesen kimaradt a filmekből. Ugyan a szerepe a cselekmény szempontjából irreleváns, a létezése mégis valami fontosat képvisel. Nemcsak egy olyan új generáció tagja, aki biztonságosabb világban nőhet fel a szülei és a többi hős áldozatának köszönhetően, de az ő karakterével alkot teljes kört Harry története. A könyvsorozat egy varázslóháború miatt árván maradt fiúról szól, akit végül olyan emberek vesznek körül, akik törődnek vele. Teddy története megegyezik Harryével, csupán annyiban különbözik, hogy ő már egy háborútól mentes világban nőhet fel.