Ha valamivel, hát azzal biztosan nem lehet vádolni a Kingpin Kiadót, hogy ne próbálnák meg a lehető legszínesebbé tenni a hazai képregényes palettát. És itt nemcsak arra gondolunk, hogy az elmúlt években a megannyi marveles kiadvány mellett belevágtak a Batman, a Tini Nindzsa Teknőcök, az Y, az utolsó férfi és a Prédikátor (újra)kiadásába, de formátumokkal is rendre kísérleteznek. A hagyományos füzetek mellett gyűjteményes és keménykötésű megjelenések is színesítik a kiadó palettáját, most pedig egy olyan kiadvánnyal rukkoltak elő, amire legutóbb a 90-es évek elején volt példa.

Aki a 80-as és 90-es években volt gyerek, az talán még emlékszik rá, hogy az 1989 és 1999 között futó Csodálatos Pókember képregénysorozatnak 1990-ben (A Csodálatos Pókember és a Démonirtó) és 1991-ben (A Csodálatos Pókember és a Sólyom) is volt egy különszáma. Ezek a kiadványok olyan, eredetileg a Marvel Team-Up képregényben megjelent sztorikat közöltek, amikben Pókember más szuperhősökkel karöltve keveredett mindenféle kalandokba.

Albumok, újra

Ezen különszámok egyik különlegessége az volt, hogy a hagyományos füzet méretnél nagyobb formátumban kerültek az újságárusokhoz, és több oldalt (44) tartalmaztak. Az említett két számnál több nem jelent meg, ugyanakkor a Kingpin kiadónak hála most adott a lehetőség némi nosztalgiázásra, hiszen 2020-ban elindították a Marvel Albumok című sorozatukat, ami nagyban hasonlít a 90-es évek eleji ősökre.

pókember albumok
Pókemberes albumok a 90-es évek elején. Fotó: Semic Interprint

Ez főleg a külsőre igaz, hiszen a kiadványok 210×297 milliméteresek, 64 oldalt számlálnak, a megszokottnál vastagabb, lakkozott karton borítót kaptak és gerincük is van, szóval tényleg album formátumról beszélhetünk – általában az európai képregények szoktak megjelenni így, az amerikai történetek esetében elég egyedinek számít ez a forma.

A hasonlóság a közel 30 évvel ezelőtti elődökkel ráadásul abban is tetten érhető, hogy az első két számban Pókember (azaz Pókemberek) kapta a főszerepet, de a harmadik kötetben például már az X-Men veszi majd át a stafétabotot. A Marvel Albumok 1. már csak a kiadó oldaláról rendelhető meg, a második szám ugyanakkor jelenleg is megtalálható az újságárusoknál, illetve a nagyobb Auchan, Spar és Tesco áruházakban.

Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy nem érdemes a második számmal kezdeni a vásárlást, hiszen a benne található történet eleje az első albumban kapott helyet, szóval a Peter Parker és Miles Morales első találkozását elmesélő Spider-Men minisorozat teljes élvezetéhez muszáj beszerezni mindkét kiadványt. A Marvel Albumok 1. viszont nemcsak ezért érdemes a figyelemre, de azért is, mert nyitó képregényként ebben olvasható a Venom pere című történet, ami igazi klasszikus, hiszen eredetileg 1992-ben, a Spider-Man: The Trial of Venom című one shot képregényben volt olvasható.

A mindössze 23 oldalas sztori pont azt kínálja, amit a cím ígér: Eddie Brock bíróság elé kerül a Venomként elkövetett tetteiért, védőügyvédje Matt Murdock, azaz Fenegyerek, és ahogy az lenni szokott, a per nem pont úgy alakul, ahogy az egy átlagos bíróságon lenni szokott.

marvel albumok
A Marvel Albumok első két száma. Fotó: Kingpin Kiadó

Pókemberek

Habár a Venom pere is egyfajta kuriózum, azért a Spider-Men minisorozat mégis érdekesebb és izgalmasabb olvasmány, hiszen – ahogy említettük is – ebben a sztoriban találkozik először Peter Parker és Miles Morales, azaz a két Pókember. A történet szerint Mysterio ügyeskedéseinek hála Peter az – akkor még létező – Ultimate (Újvilág) univerzumban találja magát, ahol aztán elkerülhetetlen, hogy összefusson Miles-szal.

A Brian Michael Bendis által írt, kifejezetten lendületes és sokszor kellően humoros történet az újvilági Peter Parker halála után játszódik, így akadnak benne érzelmes pillanatok is, de a legnagyobb erénye mégis az, hogy nagyon ügyesen hozza össze az eredeti Pókembert a Ultimate verzióval, és az itteni univerzum olyan hőseivel, mint Nick Fury és Vasember. Bendis most is kiválóan bánik a karakterekkel, akadnak kifejezetten jó beszólások és párbeszédek, összességében egy jól működő kerek egészet kapunk, a történet végi cliffhanger ellenére is, és Sara Pichelli rajzaira sem lehet egy panaszos szavunk sem.

A két Pókember dinamikája már ebben a 2012-es minisorozatban is jól működött, és az eredeti kiadáskor jó eséllyel még kevesen sejtették, hogy idővel a Marvel megszünteti a Ultimate világot, és Miles Moralest (is) áthelyezi a klasszikus, 616-os univerzumba.

Egy Marvel Album ára 2290 Ft, ami drágább, mint a sima Hihetetlen Pókember füzetek, de a formátum és a kiváló minőség okán érthető az árcédula, és a Pókemberek közös története megéri a két albumnyi összeget. Ami pedig a folytatást illeti, idén még két album várható a kiadótól, és a már említett X-Men mellett Hulk is tiszteletét teszi majd az újabb részekben.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!