Vannak olyan, a félelemre építő filmek, amik úgy hozzák ránk a frászt, hogy nincsenek bennük levágott végtagok, kegyetlen mészárlások, sőt lényegében vér sem. Pusztán a hangulatukkal, fényeikkel, zenéikkel és hátborzongató történeteikkel képesek elérni, hogy napokig csak lámpa mellett merjünk aludni. A következő négy horror pont ilyen, néha még most is kitör a frász, ha rájuk gondolunk.
Ideglelés – The Blair Witch Project
Bár Daniel Myrick és Eduardo Sanchez párosa túl sok filmet nem tett le az asztalra, az kétségtelen tény, hogy megalkották az úgynevezett found footage (talált felvétel) műfaját, és annak első klasszikusát. The Blair Witch Project (magyarul Ideglelés) története röviden a következő: három főiskolás filmet készít a hírhedt blairi boszorkányról, akinek a szelleme állítólag már kétszáz éve kísért a környéken. A diákoknak nyoma vész az erdőben, ám kamerájuk, rajta a hátborzongató felvételekkel előkerül. Az ötlet faék egyszerűségű, ahogy a megvalósítás is, de a házivideós pillanatok képesek rögtön berántani az embert, a félelmetes atmoszféra fokozatosan épül fel, és az utolsó harmadban a film tényleg a frászt hozza a nézőre.
A The Blair Witch Project ereje és sikere részben a köré épített mítosznak köszönhető, hiszen a készítők a premier előtt indítottak egy weboldalt, ami megalapozta a blairi boszorkány ténykedését. Dokumentumokkal és fényképekkel illusztrálták az erdőben időközben eltűnt fiatalok történetét, így a gyanútlan internetező igaznak is vélhette a világhálón felvázolt rémisztő történetet. Az Ideglelés mozikba kerülésekor pedig nagyon sokan elhitték, hogy amit láttak, az tényleg megtörtént. Bár 2020-ban már jóval kevesebben dőlnének be egy ilyen trükknek, de 1999-ben – amikor az emberek nagy része nem volt tapasztalt internetező – elég volt egy jól felhúzott kampány, egy szokatlan forgatás, és egy szabályokat semmibe vevő stáb, hogy igazi kultuszfilm születhessen.
Ördögűzés Emily Rose üdvéért
Az egyetemista Emily egy éjszaka rosszul lesz a kollégiumi szobájában, és hallucinálni kezd. Rosszullétei és látomásai egyre szaporodnak, így a hithű katolikus lány az egyházhoz fordul segítségért: kivizsgálják az ügyet, és úgy vélik, hogy Emilyt a gonosz szállta meg, így csak az ördögűzés segíthet. A szertartást a lány plébánosa, Richard Moore végzi el, amit Emily nem él túl, így az atya gondatlan emberölés vádjával bíróság elé kerül.
Scott Derrickson filmje egy 1976-os megtörtént eset alapján készült: a mélyen vallásos, depresszióval küzdő, furcsa hangokat halló, pszichiátria kezelésen is átesett német egyetemista lányt, Anneliese Michelt a családja végső elkeseredésében ördögűzéssel próbálta meggyógyíttatni: hónapokon keresztül több szertartást is elvégeztek rajta, sikertelenül, végül a lány az otthonában meghalt. Figyelembe véve a film valós háttértörténetét, az alkotás különösen hátborzongató, még úgy is, hogy a készítők a neveket, a helyszíneket és az események egy részét megváltoztattak. A film leginkább egy tárgyalótermi dráma és egy horror keverékeként definiálható, hiszen egyrészt betekintést nyerünk a vádlottak padján ülő Moore atya perébe, másrészt átélhetjük Emily küzdelmeit. Az Ördögűzés Emily Rose üdvéért nem klasszikus ijesztegetős film, mégis dobogó szívvel követtük minden jelentét.
A kör
A 2002-es, Gore Verbinski rendezte film annyira félelmetesre sikeredett, hogy mind mai napig nem igazán sikerült kihevernünk. A történet egy videókazettával indul, ami kézről-kézre jár az emberek között, eltorzult hullákat hagyva maga után: a mágnesszalagon lévő filmet végignézve megcsörög a telefon, a vonal túlsó végén pedig egy túlvilági hang csak annyit közöl: hét nap. Rachel Keller az unokahúga halálát követően kezd el utánanézni az ügy hátterének, és miután kiderül, hogy a lány barátai szintén meghaltak, rábukkan a különös kazettára, amit lejátszva megcsörren a telefon, megszólal a hang, és kezdetét veszi egy messzire nyúló, hátborzongató eseménysorozat, amibe belekeveredik Rachel expasija és a kisfia is.
A film sztorija nem eredeti, hiszen A kör a japán Ringu hollywoodi adaptációja, ám a feldolgozás sokak véleménye szerint messze túlszárnyalta az eredetit, ami első sorban annak a semmihez sem hasonlítható atmoszférának is köszönhető, ami gyakorlatilag az első percben rátelepszik a nézőre, és kitart egészen az utolsó pillanatokig. Mi tizenévesként láttuk először, és a mai napig összeszorul a gyomrunk az elátkozott videóban feltűnő fekete hajú Samara láttán. A Naomi Watts főszereplésével készült film azon kevés horrorok egyike, ami elmúlt közel két évtizedben szinte semmit nem veszített az erejéből, hiszen a hangulatával, sztorijával és fenyegető, látomásszerű vizuális megoldásaival még ma is képes frászt hozni az emberre.
Paranormális jelenségek
Shane Van Dyke filmjében a húszas éveikben járó pár, Katie és Micah történetét ismerhetjük meg, akik frissen beköltözött lakói az új San Diego-i házuknak. A lányt gyermekkora óta természetfeletti dolgok kísértik, ám hiába mesél róluk a párjának, a férfi nem hisz a paranormális jelenségekben. Katie-nek az új otthonukkal kapcsolatban is különös megérzései támadnak, Micah pedig szerez egy videókamerát, hogy bizonyosságot nyerjen: senki nincs rajtuk kívül a házban. Ennek persze épp az ellenkezője igazolódik be, hiszen kiderül, hogy egy démon garázdálkodik a falak között.
A film – az Idegleléshez hasonlóan – a kevesebb néha több elvét követi, hiszen ezúttal sem jelenik meg a természetfeletti entitás, csak a különböző furcsa jelekből következtethetünk arra, hogy valami nagyon nincs rendben a pár otthonában. A nyomasztó atmoszférát ráadásul az is fokozza, hogy egyetlen pillanatra sem hagyjuk el a házat, ahol egyre csak fokozódik a feszültség. Ezt a hatást pedig csak növeli, hogy a végig nyugtalanító történet lezárása nem hoz feloldozást, sőt a Paranormális jelenségek pont attól igazán félelmetes, hogy a finálé után sem hagyja magára a nézőt: mi például még napokkal a megtekintése után is érzékenyen reagáltunk a ház körüli zajokra.
