Augusztus 13-án érkezik a Creative Assembly fejlesztőstúdió népszerű stratégiai játéksorozatának következő darabja, a Total War Saga: Troy, ami a történelem egyik legepikusabb csatáját, trója ostromát helyezi a középpontba. A játék egy évig csak az Epic Games digitális áruházában lesz elérhető, ám a megjelenést követő 24 órában ingyen beszerezhető lesz bárki számára.

A Creative Assembly immár 20 éve örvendezteti meg a stratégia játékok szerelmeseit a Total War-sorozat újabb és újabb részeivel, és az eltelt évek során többek közt ókori császárok, középkori királyok, sógunok felemelkedését és bukását láthattuk, sőt még arra is volt példa, hogy természetfeletti seregek csaptak össze a képernyőnkön. A legutóbbi Total War 2019-ben jelent meg, a 3. századi Kína és a három királyság korába kalauzolva a játékosokat, a soron következő rész pedig egy ennél is epikusabb lesz, hiszen a trójai háborút fogja megeleveníteni.

A játék augusztus 13-án, Total War Saga: Troy címen érkezik az Epic Games Store digitális polcaira, ráadásul a megjelenés első 24 órájában ingyen beszerezhető lesz. És nem egy időkorlátos próbaverzióról van szó, hiszen időben cselekedve a játék örökre a könyvtárunkhoz adódik, így bármikor lehetőségünk lesz letölteni és játszani vele. Amennyiben pedig valakinek ez nem elég indok, hogy készítsen egy Epic Games Store regisztrációt, annak tudnia kell, hogy a játék egy évvel később, 2021. augusztus 13-tól lesz elérhető a Steam digitális áruházban.

Amit érdemes tudni a Total War Saga: Troyról, hogy a fejlesztők ezúttal a homéroszi eposzokat (Íliász, Odüsszeia) vették alapul, és – a vikinges Thrones of Britanniához hasonlóan – újból egy kisebb epizódra kell számítanunk, amiben Trója ostroma kerül a középpontba. Ugyan a széria védjegyei megmaradnak, ám az epikus konfliktust a tucatnyi frakció és a hatalmas játéktér helyett – értelemszerűen – csak a görögök és a trójaiak szemszögéből élhetjük át, miközben legendák és a mítoszok elevenednek meg a szemünk előtt.

A megszokottnál valamivel karcsúbb tartalom kompenzálásaképp a fejlesztők egy drámai és karakterközpontú történetet ígérnek, amiben állítólag még a széria legemlékezetesebb főgonoszát is szeretnék megteremteni. A görög költő történeteiből kiindulva itt több név is szóba jöhet (Agamemnón, Akhilleusz, akár istenek is – nézőpont kérdése), ám egyelőre rejtély, hogy az alkotók pontosan kire vagy kikre céloztak.

Tehát még egyszer: a Total War Saga: Troy augusztus 13-án debütál az Epic Games Store-ban, a dátumot pedig kétszer is érdemes bekarikázni a naptárban, hiszen csak 24 óra áll majd rendelkezésre a játék ingyenes beszerzésére. Az Epic viszont addig sem hagyja unatkozni a felhasználóit, hiszen június 5-ig még a Borderlands: The Handsome Collection szerezhető be egyetlen fillér kicsengetése nélkül, aztán az ARK: Survival Evolved lesz ingyen, amit a jövő héttől az SNK fejlesztőstúdió klasszikusai, a Samurai Shodown-játékok követnek.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!