A koronavírus-járvány miatt a szervezők az eredetileg meghirdetett időpontban nem tudták megtartani az első, 2020-as Budapest Comic Con fesztivált, de a rendezvény nem marad el, még idén megtartják, és már a hivatalos időpont is ismert.
Az új időpont 2020. november 21-22. és a helyszín is megváltozott: a Vasúttörténeti Park helyett a Hungexpo ad majd otthont az első hazai Comic Con rendezvénynek, több mint 20 000 négyzetméter kiállítási területen. Ugyanakkor nem a helyszín és az időpont az egyetlen változás a korábban bejelentett információkhoz képest.
„Az új időpont nem megfelelő mindenkinek az eddig bejelentett sztárvendégek közül, így a novemberi rendezvényen Christopher Lambert és Natalia Tena sajnos nem tud részt venni. Nagyon sajnálják, hogy nem találkozhatnak a magyarországi rajongóikkal, de reményeink szerint a jövőben bepótolhatják ezt a lehetőséget” – nyilatkozta Csanda Gergely, a rendezvényt szervező Meex Agent Kft. ügyvezetője.

Jó hír ugyanakkor, hogy a korábban bejelentett Anna Shaffer mellett már két népszerű színésszel is sikerült megegyezniük a szervezőknek. A rendezvényen ott lesz a Trónok Harca egyik legkegyetlenebb karakterét, a Joffreyt alakító Jack Gleeson, illetve a Vikingek sorozatban, Torvit, a harcos amazont alakító Georgia Hirst.