81 éves korában, természetes körülmények között elhunyt Dennis „Denny” O’Neil, jelentette be a legendás író és szerkesztő családja.
Denny O’Neil leginkább a Batman-képregények kapcsán végzett munkájáról híres, többek között olyan címeken dolgozott az 1970-es években, mint a Batman, a Detective Comics és a Batman: Legends of the Dark Knight. Julius Schwartz szerkesztő és Neil Adams rajzoló mellett főleg neki köszönhető, hogy a képregényeket ért korábbi támadások, és az 1960-as években futó tévésorozat hatására viccessé és bárgyúvá váló kalandok után a Sötét Lovag visszatalált a sötétebb gyökereihez, és ismét komolyan vehető szuperhőssé vált.
O’Neil a munkássága során olyan, azóta is fontos Batman-karakterek születésében vett részt társalkotóként, mint Ra’s al Ghul, Talia al Ghul, Leslie Thompkins és Azrael, illetve fontos szerepe volt Joker és Kétarc megreformálásában, továbbá szerkesztőként ott bábáskodott az egyik legmeghatározóbb Batman-történet, a Jason Todd halálát elmesélő sztori körül.
Az író/szerkesztő emellett Zöld Lámpás és Zöld Íjász karakterére is jelentős hatással volt, mikor közös képregénybe terelték őket Neil Adams-szel, ugyanakkor O’Neil nemcsak a DC berkeiben alkotott. A Marvelnél dolgozott többek között Pókember, Vasember és Fenegyerek képregényeken is. A magyar olvasók például a 80-as évek végén indult A Csodálatos Pókember lapjain találkozhattak a munkáival, és neki köszönhető olyan szereplők felbukkanása, mint Vízember és Madame Necc, sőt a Marvel kiadónál ő felelt a Transformers képregényekért: Optimusz Fővezér is tőle kapta a nevét.