Mégsem kapjuk meg nyáron a The Witcher-trilógia alkotóinak legújabb alkotását, a Cyberpunk 2077-et. Az új megjelenési dátum szerint november 19-én érkezik a sokak által messiásként várt belső nézetes szerepjáték.

A The Witcher-trilógia fejlesztői igencsak nagy fába vágták a fejszéjüket, amikor úgy döntöttek, hogy videojátékot csinálnak Mike Pondsmith 1980-as klasszikus szerepjátékából, a Cyberpunk 2020-ból. A játékot eredetileg 2012-ben jelentették be Cyberpunk 2077 címen, 2013-ban mutatták be az első előzetest, a fejlesztésnek pedig csak a The Witcher 3: Blood and Wine befejezése után, 2016-ban álltak neki teljes erőbedobással.

Azóta sok érdekes információ bukott a felszínre, többek közt a játékmenet és a történet kapcsán, amik végül olyan ígéretesre sikeredtek, hogy a lengyel csapat alkotása az egyik legjobban várt videójátékká vált. Ennek eredményeként hatalmas volt az öröm, mikor 2019-es E3 keretein belül kiderült a megjelenési dátum: a Cyberpunk 2077 eredetileg 2020. április 16-án került volna a boltokba. Sokan bekarikáztuk a naptárunkban a napot, ám az év elején jött a szomorú hír a fejlesztők részéről, miszerint a játék ugyan kész, de több időre van szükségük a teszteléshez, így az áprilisi bemutatót szeptember 17-re módosították.

A megjelenés már biztosnak tűnt, ugyanis nemrégiben egy limitált példányszámú, cyberpunkos Xbox One X konzol is a boltokba került, ám a CD Project Red a Twitteren közölte a rossz hírt, hogy a játék ismét késni fog. Jó hír viszont, hogy a csúszás bejelentésével együtt jött az új megjelenési dátum: a Cyberpunk 2077 érkezése november 19-én esedékes, így ha minden igaz, mindössze két hónappal kell többet aludnunk, hogy végre mi is a Night Cityben zajló, anarchikus hétköznapok részévé válhassunk.

Szerző: Kicsiny Marcián

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!