Az Isaac Asimov kultikus sci-fi regényfolyamán alapuló Alapítvány-sorozat az Apple által tavaly indított streaming szolgáltatás berkeiben készül, a napokban pedig befutott az első előzetes, és az már most elég nyilvánvaló, hogy a látványra nem lehet majd panasz.
Egyszer minden megfilmesíthetetlennek tartott történet „beadja a derekát”: ezúttal a tudományos-fantasztikus irodalom nagy becsben tartott klasszikusa, az Isaac Asimov-féle Alapítvány került sorra, aminek a megfilmesítési jogait az Apple TV+ streaming szolgáltatás szerezte meg. Korábban sokan azért is ódzkodtak a történet megfilmesítésétől, mert nem igazán van hagyományos értelemben vett cselekménye.
Asimov eredetileg három regényben tárgyalta az Alapítvány történetét, majd közel 30 év szünet után további négy kötetet írt: két előzményt és két folytatást. Ami a sztorit illeti, nagyon röviden arról van szó, hogy a Galaktikus Birodalom hanyatlik, Hari Seldon matematikus a pszichohistória segítségével megjósolja, hogy a bukás elkerülhetetlen, ugyanakkor 30 ezer évnyi sötétség és káoszt követően újjáéled a birodalom. Seldon arra is rájön, hogy az említett időszak 30-ról mindössze ezer évre redukálható, ezért jön létre az Alapítvány névre hallgató titkos szervezet a galaxis két végében, hogy biztosítsák a birodalom, a kultúra és a társadalom gyorsabb újjászerveződését.
Az Apple sorozatában Seldont a Csernobil-sorozat Legaszov Professzora, Jared Harris alakítja, míg a regnáló uralkodó szerepében Lee Pace tűnik fel. Mi kiváncsian várjuk, hogy Asimov remekművét miképp sikerült mozgóképes formába önteni, ugyanakkor a sorozat premierjére a jelenlegi információk szerint 2021 előtt nem nagyon számíthatunk.