Az elmúlt tizenkét évben összesen huszonhárom olyan film készült, ami a Marvel Filmes Univerzum része, és szinte mindegyiknél akadnak részletek, amik a vágószoba padlóján végezték. Cikkünkben négy kimaradt jelenet szerepel: három érdekesség, illetve egy olyan részlet, amiről úgy gondoljuk, egyáltalán nem baj, hogy a moziban nem láthattuk.
A S.W.O.R.D említése
A Stratégiai Honvédelmi Iroda Elhárítási és Logisztikai Divízió, azaz a S.H.I.E.L.D már az első Vasember óta jelen van a Marvel filmes univerzumában. Ennek a terrorelhárító és hírszerzési szervezetnek a feje többek a Bosszúállókat összetrombitáló Nick Fury (Samuel L. Jackson).
A Marvel képregényekben azonban a S.H.I.E.L.D messze nem az egyetlen titkos szervezet. Létezik ugyanis egy S.W.O.R.D nevű testvérügynöksége is, ami kifejezetten a földönkívüli fenyegetésekre fókuszál. Ugyan a Pókember: Idegenben stáblista utáni jelenete már elhintette az idegenek elhárítására szolgáló szerv megalakulását, de van egy jóval korábbi kimaradt jelenet, ami konkrét utalást tett a S.W.O.R.D létezésére. A 2011-es Thor egyik alternatív befejezésében látható, ahogy Eric Selvig éppen a Foster-teóriát ecseteli egy kutatócsoportnak, majd kijelenti, hogy eljött az ideje összekötni a két ügynökség adatbázisait.
Miles Morales említése
Mikor 2017-ben megkaptuk a Tom Holland főszereplésével készült első önálló MCU-s Pókember-filmet, már akkor tudható volt, Miles Morales létezik ebben az univerzumban, hiszen a Donald Glover alakította Aaron Davis az említett karakter nagybátyja, és a szájából el is hangzik, hogy van egy unokaöccse. Aki esetleg nem tudná, Miles eredetileg a Ultimate képregényuniverzumban vette át Peter Parker helyét, ma pedig már része a klasszikus (616-os) Marvel világnak, ahol jelenleg két Pókember, Morales és Peter Parker tevékenykedik.
Habár a Pókember: Hazatérés végül csak utalt rá, hogy Miles része az MCU-nak, de a filmhez készült olyan (végül kimaradt) jelenet, amiben elhangzik a karakter neve. Miután Pókember az autójához hálózza, Davis nem tud szabadulni, ezért felhívja az unokaöccsét, és bocsánatot kér tőle, amiért nem tud ott lenni – a feltételezhetően – korábban megbeszélt találkozójukon.
Marvel kapitány hamarabb beköszön
Marvel Kapitányt először a Bosszúállók: Végtelen háború stáblista utáni jelenetében láthattuk, és csak ezt követően tűnt fel a 2019-es önálló filmjében. A szuperhősnőről viszont már a Bosszúállók: Ultron kora forgatásának idején hallani lehetett pletykákat, miszerint színésznőt keresnek a karakter megformálására. Marvel kapitány végül ugyan nem szerepelt a második Bosszúállók-filmben, de készült egy olyan finálé a filmhez, amiben már felbukkant volna Carol Danvers – igaz, ekkor még csak egy testdublőr állt a kamerák elé.
Marvel kapitány bemutatása eredetileg Joss Whedon ötlete volt, ám Kevin Feige – érthető módon – nem lelkesedett az ötletért, így Carol bemutatkozására még éveket kellett várni, és a szőke dublőr helyét végül Skarlát Boszorkány vette át.
Hősök térdre rogyva
A Bosszúállók: Végjáték az Infinity Saga csúcspontja. Itt teljesedett ki a 22 Marvel-film története, és több kedvelt hőstől, köztük Vasembertől és Amerika kapitánytól is búcsút kellett vennünk. Steve Rogers boldog befejezést kapott: a pajzsos hős visszautazott az időben, hogy szerelmével, Peggy Carterrel élje le az életét. Ezzel szemben Stark magához ragadta a Végtelen Kesztyűt, és a csettintése ugyan megmentette a világot, de az életébe került.
A Végjáték fináléjában a hősök feketébe öltözve gyűlnek össze Tony temetésén, de létezik egy olyan részlet is, ahol korábban, a harc végeztével ereszkednek térdre elesett társuk előtt tisztelegve. A jelenet végül csak a lemezes kiadások extrái közé fért fel, ami véleményünk szerint egyáltalán nem baj, hiszen ez és a temetés együtt már túl sok lett volna, ráadásul az utóbbi véleményünk szerint jobban is sikerült, mint a harctéri megemlékezés.