A Microsoft korábban már több utalást is tett arra, hogy idén két újgenerációs konzolt is piacra dobnak: az egyik az Xbox Series X, a másik pedig a Lockhart kódnéven futó, de Xbox Series S-ként is ismert változat, ami a megszokottnál alacsonyabb áron kerülhet a boltokba. Habár hivatalos bejelentés még nincs, de egyes források már tudni vélik, hogy mind a két konzol megjelenik idén ősszel, a kérdés csupán az, hogy milyen hardverrel érkezik az olcsóbbik masina.

Az eddigi információk alapján a Project Lockhart (amit Xbox Series S néven is emlegetnek) az Xbox One S All-Digitalhoz hasonlóan egy lemezmeghajtó nélküli, xCloud és Xbox Game Pass előfizetésre épülő gép lesz, a teljesítménye pedig nagyjából a PlayStation 4 Próval lesz egyenlő. Amennyiben a pletykák igazak, a konzol ugyanazt a nyolcmagos, AMD Zen (Ryzen) 2 architektúrát használó processzort kapja, amit a Series X, csak alacsonyabb órajellel.

A grafikus meghajtója egy Navi alapú, szintén AMD GPU lesz, ami 4 teraflop számítási teljesítményre képes, memóriából pedig egyszerre 7,5 GB-ot tudnak majd használni a játékok. A gép emellett az 1080p-s kijelzőket célozza meg, de játéktól függően az 1440p-s felbontást is képes lesz megjeleníteni 60 képkocka per másodperc mellett. Ugyanakkor a Lockhart már SSD-vel rendelkezik, ahogy a Series X és a PlayStation 5, bár egyesek szerint hagyományos HDD-vel felszerelt kiadás sem elképzelhetetlen. Ami pedig az árazást illeti, az előrejelzések szerint a gép 300-400 dolláros (95-125 ezer forintos) áron kerülhet a boltok polcaira – ne feledjük, az Xbox Series X és a PlayStation 5 árát 170 és 200 ezer forint között várható.

Ezt a hardverösszeállítás persze jelenleg nem több pletykánál (ellentétben a gép létezésével), de régóta rebesgetik, hogy a hivatalos bejelentésre valamikor július környékén kerülhet sor. Ami történetesen tökéletesen egybevág azzal, hogy július 23-án rendezik meg az Xbox Games Showcase nevű online eseményt, ahol az újgenerációs Xbox(ok)ra érkező játékok mellett simán lehullhat a lepel a cikkünkben tárgyalt gépről is.

Végezetül összehasonlítésképp álljon itt az Xbox Series X hivatalos konfigurációja:

  • CPU: 8 magos Zen 2 3.8 GHz-en (3,6 GHz SMT-vel)
  • GPU: 12 TFLOP számítási kapacitás, 52 CU 1.825 GHz-en, custom RDNA 2
  • Memória: 16 GB GDDR6
  • Memória sávszéleség: 10 GB (560 GB/s), 6 GB (336GB/s)
  • Belső tárhely: 1 TB NVMe SSD
  • Bővíthetőség: 1 TB Expansion Card
  • Külső tárhely bővíthetőség: USB 3.2 HDD Support
  • Optikai meghajtó: 4K UHD Blu-ray Drive
  • HDMI: 2.1

Szerző: Kicsiny Marcián

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!