Azt már biztos sokan hallották, hogy az eredeti tervek szerint az intelligens Hulk (Bruce Banner tudata a zöld melák kissé visszafogottabb testében) már a Végtelen háború során felbukkant volna, de az alkotók az utómunkálatok alatt meggondolták magukat, és a karakter megjelenését meghagyták a nagy fináléra. Az ominózus jelenetet ugyanakkor le is forgatták, és most bárki megnézheti, miképp alakult volna, ha az átváltozott szuperhős már Thanos mindent megváltoztató csettintése előtt feltűnik a vásznon.
Az eredeti elképzelés szerint Professzor Hulk a Végtelen háború utolsó harmadában bukkant volna fel, méghozzá a Cull Obsidiannal folytatott párharc során, de a mozikba került változatban már azt láthattuk, hogy a Hulkbuster páncélban lévő Bruce Banner a leleményének köszönhetően végez Thanos csatlósával. A filmhez ugyanakkor leforgattak egy olyan jelenetet is, amit akkor láthattunk volna, ha a rendezőpáros, Anthony és Joe Russo megtartják az első ötletüket, és az átalakult szuperhős felbukkan a Végtelen háború fináléjában.
Az alig egy perces rész nem sokkal Thanos érkezése előtt játszódik, és azt láthatjuk benne, hogy Nathasa és Sólyom összetalálkoznak a Cull Obsidian felett győzedelmeskedő Hulkkal. Fekete Özvegy ekkor a Bosszúállók: Ultron korában látott technikával igyekszik lecsitítani a zöld melákot, ám gyorsan kiderül, hogy erre semmi szükség, hiszen Bruce a tudatánál van, az átalakulás ellenére is. A jelenet ráadásul azt is megmutatja, hogy ezt a verziót a rendezők viszonylag hamar elvetették, hiszen csak nagyon kezdetleges CGI készült az eredeti felvételek mellé, Mark Ruffalo szinte végig a mocap öltözékében látható.
I love Infinity War, but we deserved to see Smart Hulk’s transformation in the final film. pic.twitter.com/UnbAjH3lE0
— Borks and Beans | BLM (@bork_21) July 8, 2020
Az alkotók az eredeti ötlet elvetését azzal magyarázták, hogy a vágás során nagyon furcsának érződött, hogy Bruce pont akkor ér el egy fontos, és kifejezetten pozitív változást az életében, mikor körülötte mindenki más épp az abszolút mélyponton van, ezért úgy döntöttek, hogy a Banner és Hulk között régóta húzódó „ellentét” feloldását meghagyják a Végjátékra.
Habár a változtatás abszolút érhető, ugyanakkor azoknak is igaza van, akik szerint így a nézők és Hulk rajongói meg lettek fosztva egy nagyon fontos pillanattól, hiszen a moziban végül az átalakulást nem, csak annak végeredményt láthattuk, holott Bruce Banner és a zöld melák filmeken át húzódó saját történetszálában ez volt az egyik legmeghatározóbb momentum.