35 évvel az eredeti Watchmen képregénykötetek története után veszi fel a fonalat a sztori egyik ikonikus szereplőjének nevét viselő Rorschach, aminek a létezéséről a napokban rántotta le a leplet DC Comics.

A képregénytörténelem egyik legbecsesebb alkotásaként számon tartott Watchmen sorozatot jó eséllyel senkinek sem kell bemutatnunk. Az Alan Moore nevével fémjelzett történet és a karakterek öröksége az utóbbi években új erőre kapott, köszönhetően többek között a HBO Watchmen-sorozatának, a DC Comics pedig érdekes hírrel szolgált a napokban, megerősítve ezzel a korábban már elhintett információmorzsákat: Tom King, Jorge Fornés, Dave Stewart és Clayton Cowles alkotók jelenleg is egy (újabb) Watchmen spin-off képregénysorozaton dolgoznak, ami nemes egyszerűséggel a Rorschach címet kapta.

rorschach
Fotó: DC Comics

Mindez főleg azért érdekes, mert az eredeti sorozat fináléjában Dr. Manhattan végzett a maszkos igazságosztóval. Ettől függetlenül a sorozat lapjain tanúi lehetünk majd, ahogy Rorschach visszatér, méghozzá azon merénylők egyikeként, akik megpróbálják eltenni láb alól a regnáló elnök, Robert Redford első valamirevaló kihívóját. A képregényben egy elszánt nyomozó szemszögén keresztül követhetjük majd a történetet, aki a merénylők személyazonosságának felderítése közben egy jelentős összeesküvés nyomára bukkan.

Tom King elmondása szerint az új képregény – az eredeti Watchmenhez és a nemrégiben képernyőre került sorozathoz hasonlóan – erősen politikai töltetű alkotás lesz, az író állítása szerint egy haraggal teli képregényre számíthatnak az olvasók. A tizenkét részesre tervezett szériát a felnőtteket célzó DC Black Label alkiadó gondozza, ami figyelembe véve az eredeti történet mélységét és szókimondását, nem is olyan meglepő. A tervek szerint a Rorschach első száma október 13-án kerül majd az képregényboltok polcaira, mi pedig abban reménykedünk, hogy valamelyik hazai kiadó máris tervezgeti a magyar változat megjelentetését.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!