A Kockamorzsa oldalán bukkantak fel képek a hivatalosan eddig még be sem jelentett LEGO 75294 Star Wars Bespin Duel készletről: az idén 40 éves Birodalom visszavág legikonikusabb jelentét feldolgozó szett elméletileg még idén a boltokba kerül.
A véleményünk szerint kifejezetten mutatós készletről egyelőre csak a legalapabb információkat lehet tudni: a LEGO 75294 Star Wars Bespin Duel összesen 295 elemet tartalmaz, illetve két minifigurát – értelemszerűen Luke Skywalker és Darth Vader kapnak helyet a szettben, utóbbi érdekessége, hogy már a karjain is láthatunk festést. A szépen megtervezett és kivitelezett építmény mellé ráadásul egy teljesen egyedi, a 40 éves évfordulót ünneplő elem is jár.
A Bespin Duel ára elméletileg 40 dollár lesz, tehát forintban nagyjából 12-13 ezret kell majd fizetni érte, és várhatóan augusztus és szeptember környékén jelenik meg, arról ugyanakkor nincs pontos információ, hogy pontosan hol lesz elérhető. A német Promobricks információi szerint exkluzív szettről van szó, ami elsősorban az Egyesült Államokban (azon belül is a Walmart áruházakban) és a LEGO saját webshopjában lesz megvásárolható, de mi azért még bízunk benne, hogy felbukkan majd a hazai boltokban is.
Még több LEGO:
- Nem jelenik meg a LEGO Technic Bell Boeing V-22 Ospreya
- NES konzol kockákból: videón a LEGO újabb nagy dobása
- Így néz ki Baby Yoda LEGO elemekből megépítve
- Nem vicc: LEGO szett készül a Reszkessetek, betörők!-ből
- Rajongói nyomás eredménye az egyik új LEGO Star Wars szett
- Ámulunk a LEGO felnőtteknek szánt vonatos készletén
- Tíz új Star Wars készletet mutatott be a LEGO
- Összesen 16 LEGO Super Mario készlet érkezik augusztusban
- LEGO-ból készítettünk book nook könyves kiegészítőt
- Döbbenetesen jól néz ki az új LEGO Lamborghini
- Vasember sisakja is megépíthető lesz LEGO-ból