Napjainkban sorra érkeznek a Disney-féle animációs filmek élőszereplős adaptációi (gondoljunk csak A dzsungel könyvére, Az oroszlánkirályra, az Aladdinra vagy a napokban érkező Mulanra gondolni), és az őrület még nem ért véget, hiszen nemrég kiderült, hogy gyerekkorunk egyik nagy kedvence, a Pindúr pandúrok is élőszereplős feldolgozást kap, csak éppen sorozat formájában.

Bár az élőszereplős Pindúr pandúrok (eredetiben The Powerpuff Girls) sorozat még a készítés nagyon korai fázisában tart, már így is viszonylag sokat tudni róla: a produkció jóval az animációs sorozat történései után veszi fel a fonalat, így a lányok, Sziporka, Puszedli és Csuporka már huszonévesként térnek vissza. Hőseink ráadásul nemcsak felnőttek, de nehezményezik, hogy a gyermekkorukat feláldozták a bűnüldözés oltárán. A világnak ugyanakkor nagyobb szüksége van rájuk mint valaha, viszont a fentiek fényében kérdéses, hogy a lányok újra összeállnak-e, hogy együtt harcoljanak a jó ügy érdekében.

A meglehetősen érdekes koncepciót ígérő sorozat forgatókönyvéért Heather Regnier és Diablo Cody felel. Regnier neve a Veronika Mars sorozat vagy Az Álmosvölgy legendája, míg Cody a Juno és a Pszichoanyu kapcsán lehet ismerős. Producerként Sarah Schechter és David Madden bábáskodik a széria felett, illetve Greg Berlanti, akinek a teljes Arrowverzumot köszönhetjük. Utóbbi névből pedig rögtön kikövetkeztethető, hogy a széria a The CW kábelcsatornán lesz látható az Egyesült Államokban.

A Pindúr pandúrok rajzfilmsorozat 1998-tól egészen 2005-ig futott, összesen hat évadot élt meg. A széria három szupererővel bíró kislány körül bonyolódott, akiket Utónium Professzor alkotott meg sóból, cukorból és egyéb összetevőkből („minden, mi jó”), a szuperképességekért viszont a folyamat során véletlenül előkerült X-vegyszer felelt. Hogy a három bűnüldöző leányzó élőszereplős kalandja mikor kerül a képernyőkre, arról még nincs hivatalos információ, de 2021 előtt aligha várható a felbukkanásuk.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!