Legutóbb még úgy volt, hogy a sokak által várt Wonder Woman 1984 október 1-én végre mozikba kerül, de az új koronavírus-járvány ismét közbeszólt, és a Warner Bros. stúdió újfent elhalasztotta a premiert, ezúttal december végére.
Korábban már írtunk arról, hogy mennyi film bemutatója változott meg a pandémia miatt, de a premierdátumok azóta is folyamatosan változnak. Például a Wonder Woman 1984 esetében, amit idén már harmadszor csúsztatnak el. Először úgy volt, hogy a szuperhősfilm augusztus 13-án kerül a mozikba, aztán a bemutatót áttették október 1-re, de a dolgok jelenlegi állása szerint három hét múlva sem tudunk még jegyet váltani Diana legújabb kalandjára, ugyanis a Warner Bros. ismét változott a dátum. Az új időpont 2020. december 24., tehát leghamarabb karácsonykor ülhetünk be a 2017-es Wonder Woman folytatására.
A nyolcvanas években játszódó második részt ezúttal is Patty Jenkins rendezte, a címszerepben Gal Gadot tér vissza, és akármilyen furcsa az első rész fényében, ahol az általa alakított karakter meghalt, a filmben fontos szerepet játszik Chris Pine is, aki ismét Steve Trevorként tér vissza. Fontos szereplők továbbá Kristen Wiig és Pedro Pascal, illetve újra láthatjuk majd Robin Wrightot Antiope, Connie Nelsont pedig Hippolyta szerepében.