A Sony magyar idő szerint szeptember 16-án, este 10 órakor tartotta meg a PlayStation 5 Showcase nevű online eseményét, ahol végre kiderült, hogy mikor jelenik meg a PlayStation 5, illetve a PlayStation 5 Digital Edition, és az ár sem kérdés többé.

A korábban bejelentett PlayStation 5 konzolok november 19-én kerülnek kereskedelmi forgalomba Európában (a világ egyes tájain, így például az Egyesült Államokban és Japánban már november 12-én), és amíg a hagyományos modell 499 dolláros árcédulát kapott, addig a lemezmeghajtó nélküli Digital Editionért 399 dollárt kér a gyártó.

Időközben pedig kiderültek a magyar javasolt fogyasztói árak is: a sima PS5-ért 184 999 forintot kell itthon kicsengetni, míg a Blu-ray olvasó nélküli változat 144 999 forintért vihető haza.

playstation 5 ár
Fotó: Sony

Ennek köszönhetően már mind a Sony, mind a Microsoft kiteregette a lapjait. A redmondi cég még a múlt héten jelentette be, hogy november 10-én érkezik az Xbox Series X és az Xbox Series S konzol: a gyengébb hardverrel szerelt, lemezmeghajtó nélküli S ára Magyarországon 114 ezer forint lesz, míg az X-ért 185 ezer forintot kell majd fizetni.

Fontos érdekesség továbbá, hogy a Sony a fenti információk mellett lerántotta a leplet a PlayStation Plus Collectionről is, ami a PlayStation Plus előfizetés része lesz, és ennek keretében már a megjelenés napján letölthetők lesznek különböző PlayStation 4-es játékok (God of War, Uncharted 4, InFamous: Second Son stb.) az új konzolokra.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!