Tavaly nagyot robbant a Harley Quinn animációs sorozat, nem véletlenül, hiszen az elmúlt évek egyik legjobb, kifejezetten felnőtteknek szánt szériájáról van szó. Mi egy kicsit ugyan aggódtunk, hogy lesz-e folytatás, de a félelmeink alaptalanok voltak, ugyanis a harmadik évad hivatalosan is zöld utat kapott.
A meglehetősen erőszakos, és már-már megbotránkoztatóan szókimondó sorozat már két évadot tudhat maga mögött, és bár akadtak, akik kifogásolták a második szezon érzelgősebb és drámaibb vonulatát, aggodalomra semmi ok: érkezik a Harley Quinn folytatása, annyi változással, hogy a harmadik évad az Egyesült Államokban egy új platformon lesz látható.
A kifejezetten felnőtteknek szánt animációs sorozat eredetileg a DC Universe szolgáltatás tartalmai közé tartozott, de a folytatás a DC Universe többi szériájához hasonlóan az HBO Max streaming szolgáltatás keretei között folytatja a karrierjét. Bár a Harley Quinn eredetileg csak két évados berendelést kapott, és a DC Universe bizonytalan sorsa miatt az elmúlt hetekben a sorozat sorsa a levegőben lógott, de jelen pillanatban már biztosak lehetünk benne, hogy Harley Quinn és Méregcsók (romantikus) kalandjai még nem értek véget.
A fergeteges és explicit humoráról is elhíresült sorozat Justin Halpern, Patrick Schumacker és Dean Lorey munkáját dicséri, a széria pedig Harley és Méregcsók mellett olyan DC karaktereket vonultat fel, mint Joker, Doctor Psycho, King Shark, Batman, Lex Luthor vagy éppen Bane. A harmadik évad a jelenlegi információk és tervek szerint valamikor 2021 második felében kerülhet a képernyőkre, szóval ha valaki esetleg lemaradt volna az őrült szöszi és eszement bandája kalandozásairól, annak bőven van még ideje pótolni az első két évadot.