Felpörögtek az események a Ms. Marvel háza táján, hiszen a sorozatot gyártó Marvel Studios a rendezők és a forgatókönyvíró után ezúttal a címszereplőt alakító színésznőről rántotta le a leplet, és külön érdekesség, hogy egy kevésbé ismert, kanadai hölgy kapta meg a lehetőséget, hogy a tinédzser szuperhős bőrébe bújhasson.

Kevin Feige, a Marvel Filmuniverzum felett bábáskodó producer még tavaly nyáron jelentette be, hogy a korábban bejelentett, a Disney+ streaming szolgáltatás kínálatába érkező tévésorozatok (WandaVision, The Falcon and the Winter Soldier, Loki, What if…?) mellett Moon Knight, She-Hulk és Ms. Marvel is saját sorozatot kap. A betervezett szériák kapcsán az elmúlt hetekben felpörögtek az események: kiderült, hogy ki lesz She-Hulk, megnevezték a Ms. Marvel rendezőit, a napokban pedig kiderült, hogy a Marvel Studios egy eddig kevésbé ismert kanadai színésznőt szerződtetett le a tindézser szuperhős eljátszására.

A szerencsés nem más, mint Iman Vellani, akinek ugyan ez lesz az első hollywoodi produkciója, de tavaly a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon már a Next Wave bizottság tagjaként a filmkultúra sokszínűségéért harcolt. A választással a sorozat készítői pedig eleget tettek azon ígéretüknek, hogy a legmegfelelőbb színészt találják meg a szerepre, még úgy is, ha olyasvalakiről van szó, akit a nagyközönség egyelőre még egyáltalán nem ismer.

ms marvel
Iman Vellani, aki hamarosan Ms. Marvelként bukkan fel a képernyőkön. Forrás: ImDb

Ms. Marvel (civilben Kamala Khan) egy pakisztáni felmenőkkel bíró tinédzser, a Marvel első muszlim szuperhőse, aki 2013-ban bukkant fel a képregényekben, konkrétan a Captain Marvel 14. számában. Egy évvel később a fiatal szuperhős megkapta az első saját képregénysorozatát is. Kamala az Embertelenek (Inhumans) közé tartozik, és olyan szupererővel bír, ami leginkább a Fantasztikus Négyes vezetőjének, Reed Richardsnak a képességeire emlékeztet: képes a testét és a végtagjait a kedve szerint formálni, mintha gumiból lenne.

Hogy a sorozat pontosan mikor érkezhet meg a Disney+ kínálatába, arról egyelőre nincsenek hivatalos információk, a koronavírus-járvány előtt az volt az elképzelés, hogy 2021-ben látható lesz a sorozat, de figyelembe véve, hogy a WandaVision sorozaton kívül idén semmi nem valósul meg a Marvel korábbi terveiből, erre nem vennénk mérget. A Ms. Marvel előkészítése ettől függetlenül jól halad, hiszen a főszereplő mellett már megvan a leendő rendezők névsora is: Adil El Arbi, Bilall Fallah, Sharmeen Obaid-Chinoy és Meera Menon már biztos, hogy elkészítenek fejenként legalább egy epizódot a széria számára.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!