Az Oscar-díjra jelölt Jessica Chastain és az Oscar-díjas Anne Hathaway az 1960-as években játszódó Mothers’ Instinct című pszicho-thrillerben mutatják majd meg, hogy milyen az, ha két anyából ellenség válik. 

Alice és Celine szomszédok és a legjobb barátnők is egyben, életük pedig maga a megtestesült amerikai álom. Sikeres férjeik vannak, szép házaik gondozott gyeppel és aranyos gyerekekkel. Az idillt azonban pillanatok alatt szétzúzza egy tragikus baleset, a bűntudat, a gyanakvás és a paranoia pedig együttesen bontják szét a két nő közötti erős köteléket.

Ha a sztori ismerős, az nem véletlen, hiszen a napokban bejelentett Mothers’ Instinct egy 2018-as belga film, a Barbara Abel Derrière la Haine című regénye alapján készült, hatalmas kritikai sikert aratott Duelles hollywoodi feldolgozása. Az új verzió rendezője ezúttal is a belga eredetit tető alá hozó Olivier Masset-Depasse, aki a film kapcsán úgy nyilatkozott, hogy nincs erősebb kötelék, mint ami egy anya és gyermeke között köttetik, és ha ez megszakad, az bizony az épelméjűség elvesztésével és az erkölcsi határvonalak elmosódásával járhat. A Mothers’ Instinct két kulcsfiguráját Jessica Chastain és Anne Hathaway keltik majd életre, a forgatókönyvért pedig a 50 States of Fright című horrorsorozat írója, Sarah Conradt felel.

A film tervezett bemutatójáról egyelőre nincsenek információink, de figyelembe véve az erős alapanyagot, és azt, hogy a főbb szerepeket napjaink két legtehetségesebb színésznője alakítja, érdemes lesz figyelni, hogy a Mothers’ Instinct mikor érkezik majd a mozikba.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!