A HBO Max egy Adventure Time: Distant Lands spin-off minisorozattal állt elő a tíz évadot megélt Kalandra fel! rajzfilmsorozatot követően, aminek a második része Obsidian címmel november 19-én debütál a platformon. 

A 2010-ben indult Kalandra fel! című rajzfilmsorozat egy vicces és furcsa világban, Ooo Földjén játszódik, két főhőssel Finn-nel és az ő „varázskutyájával”, Jake-kel a főszerepben, akik megféle csudaizgalmas kalandba keverednek. A kicsiknek szánt posztapokaliptikus történet tízperces epizódokban mesélte el, hogyan igyekszik megmenteni két főszereplőnk Buborék hercegnőt, a kegyetlen Jégkirály markából, miközben mindenféle mágikus lénnyel és szörnnyel kell megharcolniuk.

A kritikusok és a közönség által is agyonajnározott rajzfilmsorozat most újjáéledt, ám a Cartoon Network helyett ezúttal a HBO Max ad otthont a szériának. A különleges, négy részes animációs minisorozat első epizódja már elérhető a streaming szolgáltatás kínálatában, és a második rész sem várat sokat magára, hiszen november 19-én már látható lesz.

Az egyórás, Obisidian című részben Buborék hercegnő, Marceline Abadeer vámpírkirálynő és egy buzgó könyvmoly kapják a főszerepet, és a nemrég debütált előzetes alapján nagyon úgy tűnik, a három karakter összefog és szembeszállnak egy félelmetes és veszélyes sárkánnyal, hogy megmentsék Üvegbirodalmat.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!