Eddig a 2017-ben megjelent LEGO Star Wars 75192 Millennium Falcon birtokolta a legnagyobb hivatalos LEGO szett címet, de ennek most vége, hiszen a dán játékgyártó bejelentette a LEGO 10276 Colosseum készlet érkezését, ami 1496 alkatrésszel többet számlál, mint az eddigi csúcstartó.
A LEGO 10276 Colosseum szett az idén bejelentett Adult termékcsaládhoz tartozik, azon belül a Creator Expert vonalat bővíti, fekete alapú csomagolást kapott, és természetesen a Rómában található híres amfiteátrum, a Kolosszeum építhető meg belőle.
Az eredeti építmény felhúzását még Vespasianus császár rendelte el 72-ben, de csak Titus alatt fejeződött be 80-ban. A művelt ókor egyik legnagyobb épületéről van szó, aminek eredetileg Ellipszis-alakja volt, 185 méteres hosszúsági tengellyel, 156 méteres szélességi tengellyel, 48,5 méteres magassággal és 524 méteres kerülettel.

A LEGO változat összesen 9037 alkatrészből építhető meg, ami 1496 elemmel több, mint az eddigi csúcstartó LEGO Star Wars 75192 Millennium Falcon. Ebből következően a megépítése napokat vehet igénybe, a fekete és szürke alapon helyet kapó végeredmény pedig nemcsak részletes, de méretes is: 27 cm magas, 52 cm széles, a mélysége pedig 59 cm.
A készlet világszerte, így hazánkban is 2020. november 27-én kerül a boltokba, és ahogy az elemszámból és a méretből következik, nem egy olcsó építménnyel van dolgunk, hiszen nem kevesebb, mint 170 ezer forintot kell majd fizetni érte a megjelenésekor.

MÉG TÖBB LEGO:
- Itt a Harry Potteres Szörnyek szörnyű könyve LEGO-ból
- LEGO Batwing: csodás szett, egy nagy hibával
- Ilyen lesz jövőre a LEGO szettek belső csomagolása