Bruce Willis sokadszorra is az emberek megmentőjének szerepében tiszteleg, ezúttal a Breach című, kétes minőségű sci-fi akciófilmben, ahol szembeszáll egy űrhajó legénységét és utasait fenyegető űrzombikkal. 

A jó öreg Bruce Willis még erősen deresedő halántékkal is az egyik legmenőbb világmentő, hiszen akárhányszor kerül bajba a Föld, egész biztos, hogy nincs mitől tartani, ha ő is a közelben van. Valószínűleg így lesz ez a John Suits (Pandemic) rendezésében készülő Breach című filmben is, amiben Willisnek a megmaradt emberiséget kell megmentenie.

Bár az akcióhősnek azért akadnak komolyabb darabok is a színészi palettáján – például a 12 majom, a Hatodik érzék vagy éppen a zseniális és két folytatást megért A Sebezhetetlen -, az idén debütáló új munkája egész biztos, hogy nem ezt a listát fogja gyarapítani. A december 18-án érkező Breach egy alsókategóriás Alien-utánérzésnek tűnik, aminek az egyetlen vonzereje, hogy egy olyan kaliberű sztárt, mint Bruce Willis rá tudtak bírni a szerepre.

A Breach története valamikor a jövőben játszódik, ahol az emberek egy gyilkos járvány miatt kénytelenek elhagyni a Földet. Az életben maradottak az anyabolygót hátrahagyva az Új Földre igyekeznek, amikor egy különös fertőzés üti fel a fejét a legénység soraiban, amitől a többség agyatlan zombivá változik. A Willis által megformált Clay hadnagy a veszélyre fittyet hányva hadat üzen az embereket megtámadó idegen létformának, miközben egy-egy jól megszokott egysorost is eldurrant az előzetes alapján elég gagyi akciók közepette.

A Breach tehát még idén, Karácsony előtt debütál a tengerentúlon (néhány moziban és digitális letöltést biztosító szolgáltatásokban egyaránt), de hogy nálunk mikor és milyen formában lesz látható, azt egyelőre nem tudni, ám elnézve a járványügyi intézkedéseket, szinte kizárt, hogy a hazai filmszínházakba is eljusson az alkotás – bár ez talán nem is olyan nagy baj.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!