Mint a legtöbb gyerek, kölyökként odavoltam a LEGO-ért, a különböző akciófigurákért és a képregényekért, azonban sokakkal ellentétben a tinédzser éveimben és azt követően sem csökkent a vonzalmam ezen témák iránt, így harminc felett is rendszeresen olvasom Pókember kalandjait, tele van a lakás Funko POP! figurákkal, és rendszeresen gyarapítom a LEGO gyűjteményem, többnyire valamilyen szuperhősös vagy Star Wars készlettel. Most pedig az a veszély fenyeget, hogy újabb szenvedély van kialakulóban, hiszen megvettem az első Marvel Legends figurámat.
Minden úgy kezdődött, hogy hétvégén ledobtam magam a kanapéra, és a Disney+-on elindítottam a nyolcrészes Marvel’s 616 című dokusorozatot, ami ugyan a Marvel univerzummal foglalkozik, de nem a megszokott módon, hiszen az egyes epizódok egészen egyedi témákat dolgoznak fel. Többek között a japán élőszereplős Pókember-sorozat hátterét, a cosplayerek világát, hogyan készült az Iron Man 2020 képregény, láthatjuk, hogy amerikai középiskolások miképp hoznak össze Marvel történeteken alapuló színdarabokat, illetve az egyik részben bepillantást nyerhetünk a különböző játékok készítésének világába is. Kapunk egy kis ízelítőt a Funko POP! figurák születéséből, illetve láthatjuk a Hasbro műhelyét is, ahol a cikkünk tárgyát képező Marvel Legends játékok készülnek.
Marvel Legends
Habár eddig is tudtam a figurasorozat létezéséről, de korábban sosem szenteltem különösebb figyelmet neki, mert sokkal jobban vonzódtam az olyan termékekhez, mint amilyeneket a Funko és a Hot Toys gyártanak – utóbbi esetben a Cosbaby típusra kell gondolni, szerencsére a jóval nagyobb és drágább gyűjtői darabok világa még nem ragadott magával. Na de vissza a Marvel Legends sorozathoz: ezen széria hagyományosnak mondható akciófigurákat tartalmaz, értelemszerűen a Marvel univerzumból, amik egyaránt vonzók lehetnek a gyerekek és az idősebbek számára. Előbbieknek azért, mert a rengeteg mozgáspont miatt elég jól lehet játszani velük, utóbbiaknak pedig azért (és itt jövök képbe én), mert szuper pózokba lehet állítani őket. Nagyszerűen díszíthető velük a lakás, illetve arra is kiválóak, hogy kiéljük rajtuk az egyre népszerűbb játékfotózás (toy photography) iránti szenvedélyünket.
A magam részéről nemcsak gyűjteni, de fényképezni is szeretem a különböző játékaimat, persze csak egész egyszerű módon, mert igazából nem különösebben értek a fotózáshoz. Ennek ellenére rendszeresen készítek képeket a LEGO és Funko figuráimról, és a Marvel’s 616 kapcsolódó epizódjában, az Unboxedban is azért ragadták meg a figyelmem a Marvel Legends figurák, mert jól lehet fényképezni őket, és erre példákat is láthatunk, hiszen a hivatásszerűen játékokat fotózó Mitchel Wu története is megelevenedik az említett részben. Bár jó eséllyel sosem fogok olyan profi képeket készíteni, mint ő, de a látottak megmozgattak bennem valamit, és amikor a 2020-as Toy Fair kiálításon mutatták a Marvel Legends figurákat szépen sorban kiállítva, azonnal tudtam, hogy nekem is kellenek ilyenek.

A Marvel karakterek széles skálájáról válogató figurasorozat egyik különlegessége, hogy egy-egy széria általában hat figurát tartalmaz, és legtöbbször az aktuális hős/gonosztevő, illetve a hozzá kapcsolódó kellékek mellett a dobozokban található egy extra testrész is (fej, láb, kar, torzó), és ha mind a hat figurát összegyűjtjük, akkor összerakhatóvá válik egy hetedik karakter. Engem persze nem ez fogott meg benne, hanem az, hogy akciófigurákhoz képest tényleg szépen ki vannak dolgozva, és dokumentumsorozat megtekintése után gyorsan el is kezdtem kutakodni, hogy hol tudnék venni ilyesmit Magyarországon.
Felnőttként akkor veszel játékot, amikor akarsz
A felnőtt lét egyik legnagyobb előnye, hogy akkor vehetek játékot magamnak, amikor csak akarok. Éppen ezért, amikor a netes keresésem során kiderült, hogy itthon többek között a Galaxy Játékáruház kínálatában is találhatók ilyen figurák, akkor elhatároztam, hogy reggel az egyik első dolgom lesz beszerezni egyet a közelemben lévő üzletükben. A boltban nem is kellett csalódnom, ha nem is rengeteg, de legalább 6-8 figura fogadott, köztük olyanok, amik örök kedvencemhez, Pókemberhez kapcsolódnak, így csak azt kellett eldöntenem, hogy melyiket viszem haza. A választás végül a Spider-Armor Mark III-ra esett, és érdemes tudni, hogy ebben a szériában még a szintén hálószövős Velocity Suit, Superior Octopus, Keselyű (Vulture), White Rabbit és Shang-Chi kapott helyet, az extra összerakható figura pedig Demogoblin, vagy ahogy a hazai képregényolvasók ismerhetik, a Démanó.
A Spider-Armor Mark III dobozán az szerepel, hogy GamerVerse figura, hiszen ez a ruha (vagyis inkább páncél) is megnyitható volt a 2018-as Marvel’s Spider-Man videójátékban, de valójában egy, a képregényekből ismert öltözékről van szó. Én is főleg ezért választottam, mert szerepel az egyik kedvenc, A Föld vége című Pókember sztorimban, ahol Peter Parker azért építi meg ezt a páncélt, hogy fel tudja venni a harcot a Baljós Hatossal (Sinister Six).

Egy ilyen figura nem olcsó, én 11 500 forintot fizettem érte, de abszolút nem bántam meg, mert egyrészt, annak ellenére is jól néz ki, hogy tényleg egy rengeteg ponton hajlítható és mozgatható akciófiguráról van szó, másrészt pont az utóbbiak miatt tényleg kedvünkre hajlítgathatjuk a karakter testrészeit, így remekül lehet fotózni.
Hazaérve rögtön elő is szedtem a fotós kellékeimet és nekiálltam a képek elkészítésének: Pókembert pillanatok alatt be tudtam állítani különböző pózokba, gyorsan készült is fél tucat felvétel, és mire befejeztem, teljesen világossá vált, hogy nem a Spider-Armor Mark III az utolsó Marvel Legends figurám. Gyanús, hogy hamarosan lecsapok egy újra, már csak azért is, hogy készíthessek olyan képeket, amin két különböző karaktert állítok be mindenféle pózokba.