Alan Rickman, a sokak által szeretett brit színész 25 éven keresztül vezetett naplót, és a gondolatai hamarosan bárki számára elérhetők lesznek, hiszen könyv formában is kiadják őket.

A 2016-ban elhunyt Alan Rickaman számtalan nagyszerű filmben szerepelt az elmúlt évtizedekben, sokan például a Harry Potter-filmek Perselus Pitonjaként kedvelték meg. Rickman ugyanakkor nemcsak színészkedni, de írni is szeretett, legalábbis erről tanúskodik, hogy 25 éven át vezetett naplót: lejegyezte gondolatait a színészetről, a barátairól és a politikáról, sőt színházrajongóként több darabról is megemlékezett. Ez már önmagában is nagyon érdekesnek hangzik, de sokaknak nyilván az lesz a legérdekesebb részlet, hogy a színész a Harry Potter-filmek forgatása során szerzett tapasztalatait is megörökítette, olyan kulisszatitkokat, amiket eddig nem sokan ismerhettek.

alan rickman
Alan Rickman az Igazából szerelem című filmben. Fotó: Universal Pictures

Rickman a 90-es években kezdte el a naplóírást, azidőtájt, mikor elkezdett felfelé ívelni a színészi karrierje, olyan filmekben vállalva fontos szerepeket, mint a Robin Hood, a tolvajok fejedelme vagy éppen a Die Hard. A kiszivárgott információk szerint az említett alkotások mellett a színész írásai olyan klasszikusok színfalai mögé is bepillantást engednek, mint az Értelem és érzelem, a Galaxis útikalauz stopposoknak vagy az Igazából szerelem. Rickman egészen pontosan 27 kötetnyi kézzel írott naplót hagyott maga után, amit most egyetlen könyvbe fűzve olvashatnak majd el a rajongók.

A naplók minden eddiginél jobban bemutatják az igazi Alan Rickmant – a vicces, szenvedélyes, esetenként provokatív Rickmant -, újfajta betekintést nyújtva művészetébe” – nyilatkozta a a naplók nyomán készülő mű kiadási jogait birtokoló Canongate Kiadó egyik munkatársa. A színész gondolatai nyomán készülő könyv a tervek szerint 2022 őszén jelenik meg The Diaries of Alan Rickman, azaz Alan Rickman naplói címmel.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!