Ahogy azt a LEGO jó előre beharangozta, november 27-én megtörtént a legújabb moduláris épület, a LEGO Modular Buildings Collection 10278 Police Station leleplezése, és ahogy az a névből azonnal kitalálható, a rajongók ezúttal egy rendőrséggel bővíthetük a már meglévő gyűjteményüket.

Elődeivel ellentétben a LEGO Modular Buildings Collection 10278 Police Station már az idén bevezetett 18+-os jelzésű, felnőtt készletek sorát bővíti, és ennek megfelelően a termékvonal többi tagjához passzoló, fekete alapú dobozban kerül majd a boltokba, méghozzá a több újdonsággal együtt 2021. január 1-én. A készlet összesen 2923 alkatrészből lesz megépíthető, az ára pedig 180 euró, tehát itthon nagyjából 65 000 forintért lesz beszerezhető.

Fotó: LEGO Csoport

A szett mellé összesen öt minfigura tartozik (egészen remek, klasszikus uniformisokban egy rendőrnő, két rendőr, egy fánkárus és egy bűnöző), a végeredmény pedig egy három szintes épület, 37 cm magassággal, 25 cm szélességgel és 25 cm mélységgel. Belül nemcsak a rendőrök irodája és egy elmaradhatatlan cella kapott helyet, de egy fánkozó is, és a hivatalos képeken olyan szuper részletek szúrhatók ki, mint például egy írógép, egy nyomozás részleteit megjelenítő, piros szalaggal megbolondított parafatábla vagy éppen a fánkokkal megtömött polcok. Az utca részen pedig az épület oldalát díszítő óriásplakát, vagy éppen az újságos bódé említhető, a rendőrséget körülölelő növényekről nem is beszélve.

Az épület hátoldalán találunk tűzlépcsőt és hátsó kijáratokat, a tetőn ott van a rendőrségekről elmaradhatatlan rádióantenna páros, illetve kapunk egy kisebb víztornyot is, amivel teljessé válik az 1940-es éveket idéző összkép. Az rendőrség frontja az oszlopokkal, a redőnyökkel, az ablakokkal és a különleges tetővel egészen csodás, de számunkra nagy pozitívum az is, hogy a három különböző színű részre tagolódó építmény hátsó része nemcsak csupasz falakból áll, hanem itt is helyet kaptak ablakok, ajtók, szellőzőnyílás és lámpák is.

Fotó: LEGO Csoport

MÉG TÖBB LEGO ÚJDONSÁG:

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!