Már jó ideje tudni, hogy folytatódik az eredetileg 1996-ban indult Sikoly-sorozat – szám szerint az ötödik résszel -, a film forgatása már véget is ért, és ennek apropóján arra gondoltunk, hogy összeszedjük, amit tudni lehet a népszerű horror soron következő epizódjáról, ami nem Sikoly 5 címmel kerül majd a mozikba. 

Wes Craven horrorklasszikusa megkerülhetetlen darab a zsáner rajongói számára, és az 1996-os Sikolyt általában azoknak sem kell bemutatni, akik amúgy nem látták a filmet (és folytatásait), hiszen ha másért nem is, hát a filmben felbukkanó ikonikus maszk, vagy a jó pár paródia okán már egészen biztosan hallottak róla. Folytatás utoljára 2011-ben készült Sikoly 4 címmel (igaz, sorozat is létezik hasonló címmel), és az alap szereplők (Neve Campbell, Courteney Cox, David Arquette) mellett új sztárokat (Emma Roberts, Hayden Panettiere, Alison Brie, Kristen Bell) felvonultató rész nem is lett rossz, így biztos, hogy rajtunk kívül akadnak mások is, akik izgatottan várják az újabb fejezetet.

A Sikoly 5-öt a hivatalos bejelentése óta nagy figyelem övezi, és a folytatás ázsióját nagyban növeli, hogy a korábbi filmek 2015-ben elhunyt rendezőjétől, Wes Craventől egy arra méltó rendezőpáros, az Aki bújtat is jegyző Matthew Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett vették át a stafétabotot. Bár a Samara Weaving főszereplésével készült Aki bújt nem egy világmegváltó horror, azért még így is kellemes meglepetéssel szolgált a műfaj sokszor egy kaptafára készülő darabjai mellett, szóval ha a rendezőpáros képes hozni ezt a színvonalát, akkor nagy gond már nem lehet. Szintén biztató hír, hogy az ötödik rész elkészítését producerként az első, a második és a negyedik Sikoly forgatókönyvírója, Kevin Williamson is segíti.

sikoly
Rajongói poszter az új Sikoly-filmhez. Forrás: creepydukcdesign.com

Ami a szereplőket illeti, sok rajongó számára nyilván remek hír, hogy az új epizódban visszatérnek az olyan régi motorosok, mint a Sidney Prescottot alakító Neve Campbell, vagy éppen Courteney Cox és David Arquette. Ami pedig az újoncokat illeti, főbb szereplőként többek között Jack Quaid, Melissa Barrera és Jenna Ortega tűnik majd fel. A sztoriról egyelőre szinte semmit nem tudni, és bár a film hivatalos címe valójában nem Sikoly 5, hanem szimplán csak Sikoly (Scream), az eredeti szereplők visszatérése arra enged következtetni, hogy nem egy rebootot kapunk, hanem egy olyan folytatást, mint amilyen a negyedik rész volt, amiben a korábbi főhősök inkább csak mellékszerepet kaptak az új generáció mellett.

A forgatás már november közepén véget ért, ugyanakkor a premierre még több mint egy évet várni kell, hiszen a forgalmazásért felelős Paramount Pictures nemrégiben bejelentette, hogy a bemutató időpontja 2022. január 14. Ez még igencsak messze van, de mi azért bízunk benne, hogy addigra helyre áll a világ rendje, nem lesz semmilyen csúszás, és a mozikban élhetjük át a szellemmaszkos gyilkos újabb felbukkanását.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!