Parádés előzetest kaptunk a Sabrina hátborzongató kalandjai negyedik, egyben utolsó évadához, ami december utolsó napján debütál a Netflixen.
Bár sírt a szívünk, amikor kiderült, hogy kaszát kapott a Sabrina hátborzongató kalandjai, amit a Netflix és a showrunner Roberto Aguirre-Sacasa jelentett be még júliusban egy közleményben. Bár tény, hogy a könnyed horrorelemekkel megtűzdelt tinisztori az első évadot követően valamelyest vesztett a bájából, de mi még így szívesen követtük volna a Kiernan Shipka alakította tiniboszi hol hétköznapi, hol pokolbéli kalandjait.
Öröm az ürömben, hogy a Sabrina negyedik évada azért még hátra van, és az eddigiek simeretében szinte biztos, hogy bőven tartogat számunkra izgalmat. Már nagyon vártuk, hogy épkézláb előzetessel rukkoljanak elő a Netflix, a kívánságunk pedig nemrégiben teljesült: az új trailer ékes bizonyítéka annak, hogy a sztoriban még bőven van szufla.
A sorozat showrunnerének amúgy nem volt szerencsés éve, hiszen a Sabrina mellett a Riverdale spin-offnak számító Katy Keene-t is elkaszálták, sőt a Drakula mennyasszonyairól szóló The Brides című szériája is elakadt a pilot epizód elkészítését követően. Aggódni viszont így sem kell érte, lévén a misztikus vonalnál maradva Aguirre-Sacasa sorozatot készít a Frankenstein történetét megálmodó Mary Shelley fiatalkoráról, The Shelley Society címmel, ami már első hallásra is kellően izgalmasnak hangzik.
Amíg pedig ezen új széria érkezésére várunk, addig itt van nekünk a Sabrina hátborzongató kalandjai, aminek a negyedik, egyben utolsó felvonása pont Szilveszterkor, azaz december 31-én kerül fel a Netflix kínálatába – szokás szerint az összes rész egyszerre.