Sokáig teljesen hidegen hagytak azon lehetőségek, amivel egy lakás bizonyos egyégei felokosíthatók, de novemberben elkapott az ihlet, hogy kicsit modernizáljam az életteremet, és ha már így alakult, úgy gondoltam, hogy egy cikk formájában meg is osztom a nagyvilággal az okosotthon terén szerzett tapasztalataimat.
Minden azzal kezdődött, hogy október végén a meglévő internet csomagom nemcsak olcsóbb lesz pár száz forinttal, de az eddigi 500 megabitről felugrik 1 gigabitre. Nyilván örömmel fogadtam a változást, ugyanakkor a mindössze 867 megabites sávszélességet biztosító routerem alkalmatlanná vált arra, hogy kiszolgálja ezt a sebességet, így elkezdtem alternatíva után nézni. Így akadtam a Wi-Fi 6 szabványt használó TP-Link Archer AX10-re, aminél az 5GHz-es csatornán már 1,2 gigabit sebesség is elérhető. Persze vannak modellek, amik ennél is többet tudnak (ugyanezen gyártótól az AX20 vagy az AX50), de a magam részéről ezeket nem használnám ki, másrészt a 20 ezer forintos AX10 pont belefért a tervezett büdzsémbe.
A router amúgy elég jó választásnak bizonyult: vezetéken nagyjából 920 Mbps sebességgel érkezik a net a lakásba, az eszközzel egy helyiségben stabilan 700-750 megabitet tud a vezeték nélküli hálózatom, és még a lakás másik végében is simán megvan a 450 – ami bőven elég mindenre. Azt külön imádom, hogy van hozzá egy pofás, Tether nevű app is, amivel szinte minden beállítható, és még távolról is menedzselhető a router.
A kényelem szüli az okosotthont
Na de, hogy jön ez az okosotthonhoz? Az úgy volt, hogy miközben a megfelelő routert kerestem, kicsit utánaolvastam a Wi-Fi 6-nak is: az új szabvány nemcsak nagyobb sebességet kínál és biztonságosabb, mint a korábbi megoldások, de az úgynevezett OFDMA és kétirányú MU-MIMO technológiáknak hála sokkal ügyesebben és megbízhatóbban kezelik a különböző eszközöket. Nálam a telefon, a laptop, a tévé és egy konzol kapcsolódik a vezeték nélküli hálózatra, és ennek kapcsán kezdtem el gondolkodni azon, hogy mivel lehetne egy kicsit modernebbé, ezzel kényelmesebbé varázsolni az életteremet.
Az első, ami beugrott, hogy a nappalim egyik falán van három polc, amire néhány hónapja LED csíkokat szereltem, ezek célja, hogy szépen megvilágítsák az ott kiállított mindenféle figuráimat. Csupán egy gondom volt vele: mindig kézzel kell fel és lekapcsolni, előfordult, hogy hetekig nem is használtam, mert vagy elfelejtem, vagy a kanapén elhelyezkedve már lusta voltam feltápászkodni és bekapcsolni. És innen már csak egy lépés volt azon gondolkodni, hogyan lehetne ezt automatizálni, esetleg távolról, mobilról irányítani.
A megoldás roppant egyszerűnek bizonyult: kellett egy konnektorba dugható okosaljzat, amivel a rákötött LED-ek vezérelhetővé váltak. Mint kiderült, a routeremet gyártó TP-Link okoseszközökben is utazik, így az ő istállójukból származó, ötezer forintért kínált Tapo P100 smart plug lett a befutó. A kütyü használata pofonegyszerű: be kell dugni a konnektorba, az okostelefonos Tapo alkalmazással csatlakoztatni a hálózatra, és máris vezérelhető mobilról.
Az egész procedúra nem igényel öt percet, és az appban automatizálni is lehet: napokra bontva beállítható, hogy mikor kapcsoljon be és ki a konnektor, van távollét mód, ami random ki- és bekapcsolja az eszközt (és így a rákötött lámpát), mintha otthon lennénk, illetve beállítható időzítés is, hogy hatvan perc után kapcsoljon le az aljzat. Én például beállítottam, hogy hétvégén délután ötkor bekapcsoljanak a LED csíkok, este tizenegykor pedig kikapcsoljanak. Ha pedig hamarabb aludni mennék, akkor pár érintéssel kikapcsolom az egészet a telefonon.
S lőn világosság!
Mikor a LED-ek automatizálva lettek, akkor persze jött a gondolat, hogy ne csak a díszvilágíásként funkcionáló csíkok legyenek vezérelhetők, hanem a többi lámpa is. A Tapo alkalmazásban az okosaljzat csatlakoztatásakor láttam, hogy a TP-Linknek vannak izzói is, szóval ezen a vonalon mentem tovább, főleg azért, mert így egy alkalmazáson belülről vezérelhető minden, nem kell egy másik gyártó másik applikációját is használnom. A TP-Link jelenleg két okosizzót kínál, az egyik a Tapo L510E, míg a másik a Tapo L530E.
Mindkettő 800 lumenes, 8,7 wattos fogyasztással, közvetlenül a vezeték nélküli hálózattal kommunikálnak, nem kell hozzájuk hub (mint pl. az IKEA okosizzóinál), betekerhetők hagyományos E27-es foglalatba, és annyi különbség van köztük, hogy amíg az 510 egyszínű, addig az 530 az RGB színskála szerint váltogatható árnyalatú.
Én az előbbiből szereztem be hármat, és a telepítés ugyanolyan egyszerű volt, mint a smart plug esetében, izzónként 2-3 perc volt a beállítás, és máris vezérelhetővé váltak a körték, ráadásul nemcsak ki- és bekapcsolni lehet őket, de a fényerő is szabályozható. További bónusz, hogy itt is adott az időzítés és az automatizálás lehetősége, ha valakinek erre lenne igénye.
Egy jó kamera mindent lát
Arra hamar rájöttem, hogy ha az ember belevág ebbe az okosotthonos dologba, akkor hamar azon kapja magát, hogy egyre több mindent szeretne okosítani, nemcsak a fényeket. Én például elkezdtem nézelődni, hogyan lehetne távolról irányítani, esetleg időzíteni az öregecske klímámat, és a fűtés telefonos szabályozása is megragadta a fantáziámat. Már itt is vannak szimpatikus opciók, de végül egy egészen más irányba kanyarodtam el. Ugye mindenkinek megvan A kis kedvencek titkos élete című animációs film? Vajon mit csinálhatnak a háziállatok, mikor nem vagyunk otthon? Például Fidel, az idén négyéves uszkárom? Én már tudom, ugyanis beszereztem egy okoskamerát, amivel egyrészt bármikor rá tudok nézni a jószágra, másrészt használom az eszköz eredeti funkcióját is, azaz biztonsági kameraként üzemel, hiszen képes például azonnal riasztani, ha mozgás van a lakásban.
Ezen a ponton valószínűleg nem lesz meglepetés, hogy itt is a TP-Link kínálatából választottam: a döntő tényező itt is az volt, hogy a Tapo C200 ugyanabból az applikácóból vezérelhető, mint a korábban beszerzett eszközök. Először a C100-on gondolkodtam, de az egy álló kamera, a C200 pedig 360 fokban forgatható távolról is, illetve felfelé és lefelé és lehet nézni vele, így mindig meg tudom keresni az ebet, ha épp nincs a kamera alap látószögében.
Az eszköz 1080p felbontásban közvetíti a képet, SD-kártyát behelyezve akár folyamatos rögzítés is beállítható, tök jól lát a sötétben, időzíthető, hogy mikor legyen bekapcsolva (nálam mindig tízkokor indul és délután ötkor kapcsol le, hétvégén pedig egyáltalán nem megy), sőt a mobilomon keresztül haza is tudok szólni, ha meglátom, hogy Fidel fenn van az ágyon, ahonnan alapból le van tiltva. Látnotok kellene a fejét, mikor rajtakapom, hogy tiltott területen sziesztázik.
Várjál! Hanggal is lehet…?
Jelenleg tehát így állok, simán vezérelhető a világítás, és van egy távolról is ellenőrizhető kamerám. Persze folyton agyalok, hogy merre lehetne tovább menni, és igazából már meg is van a következő projektem. Mert minek kapcsolgatnám a cuccaimat a telefonról, ha például hanggal is lehet. Az összes eddig beszerzett eszközöm kompatibilis az Amazon Alexával és a Google Asszisztenssel is, szóval a következő állomás az, hogy beszerzek egy okoshangszórót, hogy pusztán hangparancsokkal kapcsolgathatók legyenek a LED-ek és az izzóim.
Már csak azt kellene eldöntenem, hogy milyen típust vegyek. Persze csak jövőre, mert elhatároztam, hogy mostantól havonta csak egy fejlesztést hajtok végre, ugyanis most már a világ összes pénzét el tudnám költeni okosotthonos cuccokra.
