Nemcsak az ARK: Survival Evolved folytatása közeledik, hanem a videójátékból készült animációs sorozat is, amely egészen parádés szereplőgárdával debütál 2022-ben.
Az ARK: Survival Evolved alkotói úgy gondolhatják, hogy dinókból sosem elég: 2017-ben a világra szabadították a nyílt világú akciójátékukat, amiben akár dinoszauruszokon is lehet lovagolni. Az ARK lényegében a túlélésről szól, építéssel, gyűjtögetéssel és vadászattal, nem mellesleg meg kell oldani az olyan helyzeteket is, amikor a felhasználóra ront egy hatalmas T-rex. A fejlesztésért felelős Studio Wildcard idén pedig úgy döntött, itt az ideje szériává duzzasztani munkájukat, és ehhez megnyerték a Halálos iramban-franchise sztárját, Vin Dieselt is, aki nemcsak a hangját és a fizimiskáját kölcsönzi az ARK II címen érkező folytatáshoz, de producerként is bábáskodik a fejlesztés felett.
És nem ez az egyetlen újdonság az ARK háza táján, hiszen a múlt heti Game Awards díjátadó keretében bejelentett videójáték mellé egy animációs sorozat is érkezik, amiben különböző korokból elrabolt emberek életét és kalandját követhetjük nyomon. Itt ráadásul nem Vin Diesel az egyetlen sztár, hiszen a produkcióban többek között felbukkan Gerard Butler, méghozzá egy római kori hadvezér szerepében, egy harmadik századi kínai lázadót Michelle Yeoh kelt életre, illetve kapunk egy dínósuttogó is, akit Russell Crowe személyesít meg. És ez még mindig nem minden, hiszen mellettük Malcolm McDowell, Elliot Page, David Tennant és Karl Urban is felbukkan valamilyen formában a szériában.
Az Ark: The Animated Series tizennégy félórás epizódja valamikor 2022-ben érkezik, az ugyanakkor jelen pillanatban még nem világos, hogy a sorozat pontosan hol lesz látható.