December 18-án érkezett meg a The Mandalorian második évadának utolsó része, ami már önmagában is kiválóra sikeredett, ráadásul a stáblista után is tartogatott egy meglepetést: jövő télen érkezik egy újabb élőszereplős Star Wars-sorozat, méghozzá a The Book of Boba Fett, aminek a legendás fejvadász lesz a főszereplője.
A The Mandalorian második évadának záró epizódjáról már írtunk a leköszönő szezont értékelő cikkünkben, de akkor nem tértünk ki a széria második nagy meglepetésére, amit egy stáblista utáni jelenet formájában nyújtottak át nekünk az alkotók. A rövidke részletben annyi látható, hogy Boba Fett és Fennec Shand visszatérnek a Tatooine bolygóra, azon belül is Jabba palotájába, ahol a fejvadász végez a ház jelenlegi urával, Bib Fortunával, és nemes egyszerűséggel átveszi a helyét. Ezt követően pedig érkezett a felirat, miszerint a Book of Boba Fett sorozat 2021 decemberében érkezik a Dinsey Plus kínálatába.
Habár a Disney részéről hivatalos megerősítés még nincs, de a bejelentés óta lábra kapott feltételezéssel ellentétben a Book of Boba Fett nem a The Mandalorian harmadik évada, hanem egy különálló spin-off, egy minisorozat, ami jó eséllyel nem is lesz nyolc epizódos. A bejelentés sokakat persze nem ért váratlanul, hiszen hetek óta keringett a pletyka az interneten, hogy Boba Fett is megkapja a saját sorozatát (aminek már a forgatása is elindult), és a híresztelések ezúttal is igaznak bizonyultak. A neten keringő bennfentes értesülések szerint a Boba Fett-sorozat még a The Mandalorian harmadik évada előtt felkerül a Disney Plus kínálatába, és Din Djarin újabb kalandjai csak ezt követően várhatók.
Ha pedig már új Star Wars-sorozatok, akkor nem szabad elfeledkezni arról, hogy a Disney számos új szériát jelentett be december 10-én. A Cassian Andor és az Obi-Wan Kenobi szériáról ugye már tudtunk korábban, utóbbival kapcsolatban pedig jelentős újdonság, hogy Hayden Christensen is szerepet kapott benne, ismét Anakin Skywalkert fogja alakítani. Emellé érkezik a Rangers of the New Republic, ami szintén a The Mandalorian idejében játszódik, és saját szériát kap a második évadban felbukkanó Ahsoka Tano is. Érkezik még egy Lando című sorozat, Lando Calrissiannal a főszerepben, és készül a The Acolyte is, ami a High Republic korába kalauzolja majd a nézőket, és jó eséllyel a sötét oldalra fog fókuszálni.
Nem szabad elfeledkezni a készülő The Bad Batch-ről sem, ami az animációs Star Wars: A klónok háborúja spin-offja lesz. És nem ez az egyetlen készülő animációs sorozat, hiszen bejelentették a Visions névre keresztelt antológiát, és A Droid Storyt is, ami a címéhez méltóan a droidokra fog koncentrálni, de nem csak C-3PO-ra és R2-D2-re, hanem új szereplőkre is.
Végezetül: hivatalos bejelentés ezzel kapcsolatban ugyan még nincs, de jó ideje nyílt titok, hogy készül a Star Wars: A klónok háborúja és a Star Wars: Lázadók utódsorozata is, természetesen ismét animációs formában.
MÉG TÖBB THE MANDALORIAN:
- Kicsoda Ahsoka Tano, aki most tűnt fel a Mandalorianban?
- Mandalorian: ezt kell tudni a most feltűnt Dark Trooperekről
- Mandalorian: már tudjuk, miért kell a gyermek Moff Gideonnak
- Darksaber: ezt kell tudni a Mandalorianban feltűnő Sötétkardról
- Kicsoda Bo-Katan, aki most tűnt fel a The Mandalorianban?