2020. december 25-én debütált a Netflix kínálatában A Bridgerton család című sorozat első nyolc epizódja, ami a premier óta a világ számos pontján, többek között Magyarországon is a streaming szolgáltatás top 10-es nézettségi listájának első helyén csücsül. A második évad egyelőre még nincs bejelentve, de a széria atyja készen áll a folytatásra, és a jelek arra utalnak, hogy nem is maradunk újabb évad(ok) nélkül.

A Bridgerton család Julia Quinn kilenc kötetet megélt romantikus regénysorozatán alapul, amelyek középpontjában egy nyolcgyermekes család, Bridgertonék állnak – az ő sorsukat követhetjük végig az írónő munkáiban. A netflixes adaptáció első évada A herceg és én című kezdő köteten alapul, és ennek megfelelően a família legidősebb lányára, Daphne-ra, és a Simon Basset herceghez fűződő kissé kompikált kapcsolatára koncentrál.

Habár egyelőre nincs hivatalos bejelentés a második évadot illetően, de a sorozat atyja, Chris Van Dusen elárulta a The Wrap filmes magazinnak, hogy már vannak tervei a folytatással kapcsolatban. Itt érdemes megjegyezni, hogy bár sokan a Grace Klinika és a Botrány című sorozatokkal híressé vált Shonda Rhimes-hoz kötik a szériát, ő valójában csak executive producerként vett részt az elkészítésében, méghozzá a Shondaland nevű produkciós cégén keresztül, ami több különböző projekt elkészítésére is leszerződött a Netflix-szel.

Na de vissza a sorozathoz: a showrunneri pozíciót betöltő Van Dunsen úgy nyilatkozott, hogy boldog lenne, ha a jövőben mind a nyolc testvér szerelmi életét és történetét feldolgozhatná. Hivatalos bejelentés hiányában a széria atyja ennél többet akkor sem nyilatkozhatna, ha akarna, ugyanakkor egyre több jel mutat arra, hogy a folytatás igenis sínen van. Az Esquire magazin például nemrég megszellőztette, hogy a második évad forgatásának kezdete 2021 márciusára van beütemezve az angliai Uxbridge-ben. Habár a koronavírus ezt a dátumot még bőven felülírhatja, az információ igen erősen arra utal, hogy a Netflix már elkötelezte magát a folytatás mellett, csak hivatalos formában még nem jelentették be a hírt.

Amennyiben lesz folytatás (és a magunk részéről nagyon meglepődnénk, ha nem lenne), akkor az a legvalószínűbb, hogy a történet úgy gördül tovább, ahogy a regénysorozat, és ebben az esetben a második évad központi figurája Anthony (Jonathan Bailey), a legidősebb fiútestvér lesz, akár csak A vikomt, aki engem szeretett című regényben. Ahogy a sorozatban láthattuk, a karakter se veled/se nélküled románca az operaénekes Sienával szomorú véget ér, aminek hatására az eredeti történetben Anthony úgy dönt, a szerelem helyett a kötelességet választja, és igyekszik a társadalmilag legideálisabb jelöltet megtalálni. Talán azzal nem lövünk le hatalmas poént, ha eláruljuk: a regényben a sors egész mást tartogat a férfi számára…

bridgerton második évad
Jonathan Bailey a legidősebb Bridgerton fivér szerepében. Fotó: Netflix

Ami pedig a második évad hivatalos bejelenését illeti, mivel a premier karácsony másnapjára esett, ami után nemcsak nálunk, de máshol is megáll az élet, így nem meglepő, hogy a Netflix egyelőre semmilyen konkrétummal nem állt elő. Véleményünk szerint ez viszont már nem sokáig lesz így: A Bridgerton család sikere tagadhatatlan, így nem lepődnénk meg, ha az elkövetkezendő napokban megérkezne a bejelentés, hogy zöld utat kapott a folytatás.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!