Január 22-én debütált a WandaVision sorozat első évadának harmadik része, és bár a mindössze harminc perces epizódban most is lassan haladt előre a történet, így nem feltétlenül kerültünk közelebb ahhoz, hogy pontosan megértsük, mi történik Wanda Maximoff körül, de mégis kiderültek olyan dolgok, amiket eddig csak sejteni lehet, és ennek hála egy lépéssel közelebb kerültünk az igazsághoz.

Figyelem, cikkünk komoly spoilereket tartalmaz a WandaVision harmadik részével kapcsolatban. Ha még nem volt alkalmad megnézni, inkább ne olvass tovább!

A WandaVision második része ugye azzal ért véget, hogy Wanda áldott állapotba került, és az immár a hetvenes évek sorozatait imitáló új epizód is teljes egészében erre helyezte a hangsúlyt. Az alkotók persze nem elégedtek meg azzal, hogy hősnőnk babákat vár, az egészet megcsavarták azzal, hogy nagyjából a huszadik percre meg is születnek, mindenkiben egyértelműsítve, hogy valami nagyon bizarr történik a szemünk elé táruló világban.

A helyzetet csak tovább fokozza, hogy a viharos gyorsasággal lezajló babavárás fináléjára megérkezik a második részben megismert Geraldine, aki nagyon nem akarja magára hagyni a leendő anyukát, pláne azt követően, hogy Wanda a szeme láttára vajúdni kezd. Akik olvasták az első két részt boncolgató cikkünket, azok már tudhatják, hogy ez egyáltalán nem véletlen, hiszen Geraldine valójában Monica Rambeau, Carol Danvers legjobb barátnőjének, Maria Rambeau-nak az immár felnőtt lánya, akiről az epizód során bebizonyosodik, hogy tényleg annak a S.W.O.R.D. nevű szervezetnek dolgozik, amiről már szintén írtunk az említett korábbi cikkünkben – de ne szaladjunk ennyire előre.

Wanda ikreknek ad életet, és miközben Vízió a házuk előtt furcsa diskurzusba kezd a helyi orvossal (aki utal rá, hogy ezt a helyet nem könnyű elhagyni), odabenn a két nő is beszélgetni kezd. Szóba kerülnek az ikrek, mire Elisabeth Olsen karaktere elárulja, hogy ő maga is ikernek született, és volt egy testvére, Pietro. Ez komoly fordulópont, ami az első megdöbbenést követően cselekvésre készteti a Geraldine szerepét játszó Monicát, aki egy elég konkrét kérdést szegez a dalt dúdoló anyukának: őt ölte meg Ultron, nem igaz?

wandavision harmadik
Fotó: Marvel Studios

Ennek hallatán vége szakad a szürreálisan idilli hangulatnak, Wanda ellenségessé válik, azonnal tudni akarja, hogy milyen szimbólum (ami bizony egy kard) látható a nő nyakláncán, és arra is rákérdez, hogy kicsoda valójában. Mindeközben odakinn Agnes és Herb is arról beszélnek Vízióval, hogy Geraldine nem idevalósi, valójában nincs otthona, és a szomszéd férfi azt is majdnem kinyögi, hogy miért érkezett közéjük. Agnes azonban letorkolja, és ezzel meglehetősen kínos véget ér a társalgás. Hősünk ezt követően azonnal visszatér a házba, ahol már nyoma sincs Monicának, és Wanda csak annyit mond, hogy haza kellett rohannia.

wandavision harmadik
Az a bizonyos nyaklánc! Fotó: Marvel Studios

Ami ezután következik, az a harmadik rész abszolút csúcspontja, mondhatni igazi Marvel Filmuniverzumos pillanat: a sorozat helyszínéül szolgáló valódi Westview felett megremeg az égbolt és a a Wanda által kreált világ kilöki magából Monica Rambeau-t. Ezt követően rengeteg katona sereglik a földön fekvő nő köré, majd abból is kapunk némi ízelítőt, hogy egy egész tábor található a kisváros mellett, amit szemmel láthatólag valamiféle bura borít be.

wandavision harmadik
Megérkezünk a valóságba. Fotó: Marvel Studios

Habár még mindig több a kérdés, mint a válasz, de mostanra biztosnak tűnik, hogy – amint azt korábban már említettük – Monica Rambeau tényleg a S.W.O.R.D. ügynöke, és valamilyen módon sikerült bejutni a Wanda által kreált világba, ami a jelek szerint a Westview nevű városka fölé húzott bura alatt létezik. Az viszont még mindig nem világos, hogy a valóságot manipulálni képes szuperhős miért hozta létre a saját kis univerzumát. Vannak arra utaló jelek, hogy a sorozatos tragédiák és traumák vezettek ide, de jelenleg még az sem kizárható, hogy valaki manipulálja Wandát (ne feledjük a második epizódban elhangzó rádióüzenetet). Agnes karaktere ilyen szempontból egyre gyanúsabb, viszont jelen állás szerint még róla sem tudjuk biztosan, hogy valós személy-e vagy csak a Skarlát Boszorkány elméjének szüleménye.

wandavision harmadik
Ezek ketten azért elég gyanúsak. Fotó: Marvel Studios

Az ugyanakkor már egyértelmű, hogy a külvilág egy része, legalábbis a S.W.O.R.D. tisztában van azzal, hogy Wanda Maximoff manipulálja a valóságot, és elég nagynak érzik a fenyegetést ahhoz, hogy megfigyeljék az eseményeket és komoly erőket állomásoztassanak Westview közelében. A harmadik epizód egyik legjobb része, mikor a csattanós fináléban a képarány 4:3-ról szép lassan átvált 21:9-re, jelezve, hogy ezzel megérkeztünk a Marvel Filmuniverzum valóságába. Ha tippelünk kellene, akkor azt mondanánk, hogy a negyedik résztől a külvilágból is egyre többet fogunk látni. Január 29-én ki is fog derülni, hogy igazunk van-e.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!