Január 22-én került fel a Netflix kínálatába az itthon is népszerű Winx Club rajzfilmsorozat (és képregény) alapján készült Végzet: A Winx Saga című élőszereplős széria, aminek az első szezonja mindössze hat epizódot számlál, és a befejezést követően sokakban merülhet fel a kérdés, hogy vajon mikor várható a második évad?
A Netflix részéről ugyan még nincs hivatalos bejelentés azt illetően, hogy lesz-e második évad a Végzet: A Winx Saga sorozatból, de figyelembe véve, hogy a premiert követően a széria több országban is azonnal a streaming szolgáltatás top 10-es nézettségi listájának élére került (letaszítva onnan A Bridgerton családot), szinte biztosra vehető, hogy elkészül a folytatás. Kérdéses persze, hogy a berendelést követően mikor érkezhet a második évad.
A széria első évadát közel két éve, még 2018 tavaszán jelentette be a Netflix, de a forgatás csak jóval később, 2019 szeptemberében vette kezdetét, és innentől még tizenhat hónapnak kellett eltelnie, mire a a Végzet: A Winx Saga megérkezett a Netflixre. A legoptimálisabb forgatókönyv szerint a streaming szolgáltató már februárban bejelentheti a folytatást, és ha a világjárvány is úgy akarja, már idén nyáron megkezdődhet a forgatás.
Azzal persze érdemes tisztában lenni, hogy amennyiben össze is jön ez a menetrend, a második évad premierje leghamarabb csak 2022 nyarán várható. Ez tényleg a lehető legjóindulatúbb elképzelés, szóval a rajongóknak muszáj felkészülniük arra, hogy az öt tündér visszatérésére minimum másfél évet, de lehet, hogy még ennél is többet kell várni.
Még több cikk a sorozatról:
- Végzet – A Winx Saga: van egy dolog, amin nehéz túllépni
- Ezek a Végzet: A Winx Saga nagy eltérései a Winx Clubhoz képest