Megérkezett a Disney+ streaming szolgáltatás kínálatába a WandaVision negyedik része, ami szakítva az első három rész megoldásával, már nem sitcomok formájában közvetítette felénk a történetet, hanem átváltott a valóságra, és összefoglalta, hogy mi történt a külvilágban az eddig látott epizódokkal párhuzamosan. Az új rész viszont nemcsak azért érdekes, mert válaszokat ad (bár nem sokat), de azért is, mert igazol jó néhány korábbi teóriát, és ami ennél is fontosabb, olyan részeit fedi fel a Marvel Filmuniverzumnak, amelyek létezéséről eddig nem tudhattunk (csak sejthettünk).

Már a WandaVision harmadik részének fináléja is arra utalt, hogy nem az eddig megszokott sitcomos formában folytatódnak a széria eseményei, és a negyedik epizód nem is cáfolt rá erre. Az új rész szinte teljes egészében a Marvel Filmuniverzum valóságában játszódik, nem az eddig látott kreált világban, és amellett, hogy némi magyarázatot kapunk az első három rész furcsább történéseire, még arra is jutott idő, hogy olyan dolgokra derüljön fény az MCU-val kapcsolatban, amiket eddig nem láthattunk, és amikről nem halhattunk.

FIGYELEM: cikkünk komoly spoilereket tartalmaz a WandaVision eddigi részeivel kapcsolatban. Ha még nem láttad őket, inkább ne olvass tovább!

Monica Rambeau és a S.W.O.R.D.

Az egyik nagy újdonság, vagyis inkább megerősítés, hogy Monica Rambeau valóban a S.W.O.R.D. nevű szervezet tagja, de ennél sokkal több minden kiderül róla és a különleges ügynökségről is. Az új rész legelején például azonnal világossá válik, hogy Thanos csettintése Monicát is kitörölte a létezésből, és a Bosszúállók: Végjáték eseményeinek hatására öt év elteltével ő is visszatér az élők sorába. Hulk nanokesztyűs csettintésének eredményét eddig sosem láthattuk közvetlenül, de a WandaVision új része elég érzékletes képet fest arról, hogy a korábban eltűntek visszatérése nem volt egy fáklyásmenet – érdekes kérdés, hogy a kaotikus eseménynek a jövőben vajon lesz-e bármilyen következménye a sorozatokban és filmekben.

wandavision
Helló Monica! Fotó: Marvel Studios

Monica ugye Carol Danvers legjobb barátjának, Maria Rambeau-nak a lánya, és vele először a 90-as években játszódó Marvel Kapitányban találkozhattunk, akkor még gyerekként. Ahogy az új részből kiderül, nemcsak Monica a S.W.O.R.D. ügynöke, de az anyja is az volt, sőt Maria építette fel az ügynökséget. Az első percekből ráadásul az is kiderül, hogy az idősebb Rambeau két évvel a Bosszúállók: Végtelen háború után halt meg rákban, és a csettintés miatt anya és lánya nem tölthették együtt az utolsó éveket.

Ami a S.W.O.R.D.-öt, avagy a Sentient Weapon Observation Response Divisont illeti, ennek a szervezetnek pont az a feladata, mint a képregényekben: a Földön kívülről érkező fenyegetések figyelemmel kísérése, és az esetleges beavatkozás. Monica visszatérése után az is gyorsan kiderül, hogy a WandaVision nagyjából három héttel a Végjáték után játszódik, és hallhatunk arról is, hogy a S.W.O.R.D. ügynökei bizony a Földön kívül teljesítenek szolgálatot, ami elég erős utalás arra, hogy a Pókember: Idegenben stáblista utáni jelenetében Nick Fury tényleg egy űrbéli S.W.O.R.D. bázis vendégszeretetét élvezte.

wandavision
Helló S.W.O.R.D.! Fotó: Marvel Studios

Ennél viszont valamivel fontosabb, hogy a S.W.O.R.D. szabályai szerint a csettintés után visszatérők (kezdetben) csak a Földön teljesíthetnek szolgálatot, így Monica kapja a feladatot, hogy segítsen az FBI-nak felderíteni egy rejtélyes ügyet New Jerseyben.

Mindezt a WandaVision negyedik része mindössze hét perc alatt hozza a tudtunkra, és valahol egészen lenyűgöző, hogy a sorozat mekkora természetességgel tárja fel a Marvel Filmuniverzum egy meglehetősen fontos, eddig nem ismert, csak sejtett szeletét. Évek (sőt valószínűleg évtizedek) óta létezik a S.W.O.R.D., aminek már korábban is fontos részét képezte Monica Rambeau, akinek valószínűleg nemcsak a WandaVisionben lesz fontos szerepe, de más sorozatokban és filmekben is. Itt érdemes megjegyezni, hogy a karakter a képregényekben maga is szuperhős (most épp Spectrum néven), így nem kizárt, hogy a Marvel Filmuniverzumban sem marad meg csupán ügynöknek.

Wanda világa

Az említett rejtélyes ügy New Jerseyben természetesen a Wanda által létrehozott burok, ami nemcsak elzárja Westview városkát a valóságtól, de az eddig sejtettnél nagyobb hatással van a realitásra: néhány rendőr a hely létezését is elfelejtette, és Jimmy Woo FBI-ügynök is úgy keveredik a helyszínre, hogy elveszti a kapcsolatot a településen lakó, a tanúvédelmi programban részt vevő emberével. Ami ennél is furcsább, hogy az említett személy mintha kitörlődött volna az ismerősei és kapcsolatai emlékezetéből – ez jól mutatja, hogy Wanda Maximoff képességei jócskán túlnyúlnak a városka határain.

Az események innen felgyorsulnak, és a WandaVision negyedik része ugyan magyarázattal szolgál az első három epizód furcsaságaira (a játékhelikopter, a méhész, a furcsa rádióadás, Monica felbukkanása Geraldine-ként), ugyanakkor számos kérdést továbbra is megválaszolatlanul hagy, és tovább fűti a korábban már általunk is pedzegetett teóriákat.

Ami biztos, hogy a várost Wanda zárta el a külvilágtól, bent ő irányítja a dolgokat, és nem szeretné, ha a külvilág tudna erről vagy bejutnának az átalakított Westview-ba. Azt ugyanakkor még mindig nem világos, hogy mindezt miért teszi, és most még az sem kizárható, hogy mindezt valakinek a hatására cselekszi. A külső befolyás teóriáját látszik alátámasztani a Thor-filmekből ismerős, a helyszínre vezérelt Darcy (Kat Dennings) felfedezése: ő nemcsak arra jön rá, hogy a bura alatti események sitcomok formájában láthatók a külvilág számára, de arra is felfigyel, hogy valaki manipulálja, hogy mi jut el a kintiekhez. Legalább kétszer előfordul, hogy a Westview mellé telepített tábor ősöreg televízióin nem látszódik minden, amit mi megtapasztalhattunk az első három részben. Hogy ez Wanda miatt van-e így, vagy valaki más befolyásolja az adásokat, az persze kérdéses.

wandavision
Odabent látszólag Wanda uralkodik. Fotó: Marvel Studios

A WandaVisiont fejtegető korábbi cikkünkben ugye arról írtunk elég részletesen, hogy akár Mephisto is állhat a háttérben, és a negyedik rész után ez a teória még mindig megállja a helyét, sőt vannak újabb apróságok, amik erre utalnak. Ezek egyike a Darcy által mért CMBR (Cosmic Microwave Background Radiation), azaz kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás, ami az univerzum keletkezésére vezethető vissza. A képregényekben (saját állítása szerint) Mephisto a Marvel univerzummal együtt született (mint a Végtelen Kövek), és az átlagnál magasabb CMBR utalhat arra, hogy a démon ott van Wanda kis világában. Ha így van, nem kizárható, hogy ő manipulálja, hogy a történésekből mi és milyen formában jut ki a külvilágba.

Érdemes megjegyezni továbbá, hogy miközben a Westview melletti táborban nagyjából sikerül mindenkit azonosítani, aki feltűnik Wanda és Vízió mellett, az nem derül ki, hogy Agnes pontosan kicsoda. Ez tovább erősíti azt a feltételezést, hogy ő valójában az Agatha Harkness nevű Marvel karakter, aki nagyhatalmú boszorkány, eredetileg nem a város lakója, nem mellesleg köze van az előző epizódban megszületett ikrekhez, illetve a legnagyobb traumához, ami Wandát a képregényekben érte – a korábbi cikkünkben erről is írtunk már részletesebben.

wandavsion
Csak Agnesről nem derült ki, hogy kicsoda. Fotó: Marvel Studios

Hol van már a folytatás?

A WandaVision negyedik része túlzás nélkül kiváló lett: nemcsak a Marvel Filmuniverzumot tágította ki, de közben úgy adott válaszokat az eddigi kérdéseinkre, hogy valójában nem árult el semmit – ami annak fényében, hogy még hátra van öt epizód, egyáltalán nem negatívum. Mindemellett a WandaVision szürreális sitcomból átalakult nagyszabású MCU sorozattá, amiben eltérő filmek (A Hangya és Darázs, Thor, Marvel Kapitány) szereplői fogtak össze, hogy a végére járjanak a minket is foglalkoztató rejtélyes eseményeknek.

A kép ugyan egy kicsit élesebb lett, de még mindig nem teljesen világos, hogy mit is látunk, viszont emellett csúcsra jár a filmeket és sorozatokat összefogó, egységes Marvel Filmuniverzum, olyan izgatottságot biztosítva a rajongóknak, amire a Bosszúállók: Végjáték óta nem volt példa. Egy évnyi kihagyás után elképesztően jó érzés, hogy az ember nézőként ismét részese lehet ennek az élménynek, és az alig harminc perces új epizód után az első gondolat rögtön az, hogy miért nincs már jövő péntek?

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!