Újabb horror érkezik a Netflixre: a Christopher Pike The Midnight Club című regényén alapuló szériát az a Mike Flanagan hozhatja tető alá, akinek A Bly-udvarház szelleme és A Hill-ház szelleme című szériákat is köszönhetjük.

Mike Flanagan egy ideje jól csengő név, ha horrorokról van szó, hiszen neki köszönhetjük A Bly-udvarház szelleme című szériát, ő jegyzi a szintén netflixes A Hill-ház szellemét, valamint ő felelt a Stephen King regénye alapján készült Álom doktor forgatkönyvéért és rendezésért is: a 2019-es film lényegében a Stanley Kubrick-féle Ragyogás folytatása.

Flanagan szerencsére továbbra sem kíván hátat fordítani a műfajnak, hiszen nemrégiben kiderült, hogy nála landolt a Christopher Pike által írt The Midnight Club feldolgozásának lehetősége is. Az említett regény szereplői halálos betegségekkel küzdő tinédzserek, akik megalapítják a címadó Midnight Clubot. Ez egy olyan közösség, melynek tagjai esténként találkoznak a kórházban, és mindenféle félelmetes történetet mesélnek egymásnak. A csoport tagjai emellett kötnek egy különös egyezséget is: a paktum szerint, aki elsőként meghal közülük, az a túlvilágról megpróbál kapcsolatba lépni a többiekkel.

midnight-club
Fotó: Simon Pulse kiadó

A 10 részesre tervezett sorozat munkálataiban Flanagan mellett A Bly-udvarház szellemének egyik írója, Leah Fong is részt vesz, a fontosabb szerepeket pedig Adia, Igby Rigney, Ruth Codd, Aya Furukawa, Annarah Shephard, William Chris Sumpter és Sauriyan Sapkota alakítják. Mellettük feltűnik majd továbbá Heather Langenkamp (Rémálom az Elm utcában) is, aki a helyszínül szolgáló kórház rejtélyes igazgatójának szerepében tűnik majd fel.

Premierdátum egyelőre nincs, de ha minden jól megy, idén már megkezdődhet a forgatás, ami azt jelenti, hogy valamikor 2022-ben akár be is kerülhet a Netflix kínálatába az új horrorsorozat.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!